2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Színes

Negyven éve indították az első mobiltelefon-hívást

Negyven éve ezen a napon indították a világ első mobiltelefon-hívását. Mára csaknem annyi előfizető van, mint ahány ember él a Földön.

Az első mobiltelefonok mai szemmel hatalmasnak tűnő készülékek, több mint 25 centiméter hosszúak voltak és több mint egy kilót nyomtak – tehát nagyobbak voltak, mint némelyik mai laptop. Az első mobilhívást feltalálója, Martin Cooper indította 1973. április 3-án: a rivális fejlesztő cégnek dicsekedett el sikerével.

– Teljesen megváltozott a telefonhívás fogalma – mondta Martin Cooper. – Korábban aki telefonált, egy helyet hívott. Ma egy személyt hívunk – tette hozzá a mobiltelefon feltalálója.

A korai készülékek 4 ezer dollárba, azaz csaknem 1 millió forintba kerültek. Ma már ennek töredékéért hozzájuthatunk az ősmobilnál tízszer könnyebb telefonokhoz.

Az ENSZ felmérése szerint jelenleg mintegy 6,8 milliárd mobiltelefon-előfizető él a Földön. Magyarországon 11 millió aktív SIM-kártyát tartanak számon.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!