2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Színes

Ne aggódjon, ha elmerül a kerékpárja a Balatonnál

Országosan is egyedülálló szolgáltatásként E-bike, azaz elektromos kerékpár töltőhálózat indult a Balatonnál. A hálózatba olyan éttermek, büfék és más szolgáltatók kapcsolódtak be, melyek a kerékpárosoknak és biciklijük akkumulátorának egyaránt töltődési lehetőséget kínálnak.

  • Ne aggódjon, ha elmerül a kerékpárja a Balatonnál

„Én Nagyvázsonyban élek, onnan Tihanyba le, és vissza, ami negyvenegynéhány kilométer, de rendkívül bonyolult terepen, az nyugodtan el lehet indulni egy töltéssel”  az E-bike töltőhálózat ötletgazdája maga is elektromos kerékpárt használ, a balatontipp.hu szerkesztőjeként pedig sok vendéglátóhellyel áll kapcsolatban. Így adódott a lehetőség, hogy felmérje, hol töltheti fel a bicikli akkumulátorát.

„Pillanatnyilag 14 egységnél tartunk, éppen tegnap jelentkezett kettő újabb, tehát velük most az adatokat veszem fel, én azt gondolom, hogy az már bőven jó, a legtávolabbi az körülbelül 40 km-re van egymástól, tehát belefér abba a határba, ami a töltéshez szükséges, és én azt gondolom, hogy ugyanúgy robbanásszerűen fejlődni fog a hálózat is, mint ahogy a biciklik száma is emelkedni fog rövidesen” - mondta a Balatoni Ebike Töltőhálózat koordinátora, Győrffy Árpád.

Egyre több a kerékpáros a balatoni bringakörúton, és egyre gyakrabban látni elektromos rásegítéssel biciklizőket is – mondja a balatonvilágosi KerékpárBár tulajdonosa, aki szerint megéri a töltőhálózat tagjának lenni.

„Ennek a helynek azért jó, mert nyilván ez nem egy-két perces dolog, értelemszerűen nem fog itt ülni 1 órát, két órát, nyilván össze fogja kötni az evés, ivás, esetleg a ruházati kiegészítőknek a körbenézésével, innen fakad az üzleti lehetőség, én még gondolkodom rajta, lehet hogy azt a minimális összeget sem fogom elkérni” - mondta Sas Tamás.

A hálózathoz csatlakozás feltétele volt, hogy maximum 300 forintot számolhatnak fel egy töltésért, de ha a kerékpáros legalább ezer forintot költ náluk, akkor a szolgáltatás ingyenes.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!