2022. 11. 29. Kedd Taksony napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:25

Színes

Menczer: A nemzetiségek példát jelentenek, mert őrzik a hagyományaikat

A nemzetiségek példát jelentenek, mert őrzik a hagyományaikat, szokásaikat minden területen, a kultúrában és a gasztronómiában is, erősítik országunkat, társadalmunkat - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője a szombaton kezdődött magyarországi nemzetiségek gasztrobemutatóján és szüreti felvonulásán Piliscsabán.

  • Menczer: A nemzetiségek példát jelentenek, mert őrzik a hagyományaikat

A nemzetiségekre mindig erőforrásként tekintünk - hangsúlyozta, hozzátéve: ráadásul olyan erőforrásként, amely két országot, Magyarországot és egy másik országot összeköt, ezért külön is értékes.

Felidézve az előző évi, budajenői fesztivált kiemelte: ezúttal is mindenhol remek falatok és illatok várják a látogatókat.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az esemény szombati megnyitóján elmondta: az idén második alkalommal megvalósuló rendezvénnyel bizonyítani szeretnék, hogy Magyarországon 13 nemzetiség a többségi magyar társadalommal békességben, barátságban, kultúrát megőrizve tud együtt élni.

Kiemelte: a fesztivál megrendezésének célja, hogy mind a tizenhárom magyarországi nemzetiség meg tudja mutatni tudományát, amely az étkezésben, táncaikban és zenéikben is megjelenik.

Farkas András Piliscsaba polgármestere kiemelte: egy olyan település ad az idén otthont egy országos nemzetiségi rendezvénynek, amely eleve többnemzetiségű. Míg a budai hegyek irányában sváb falvak, a Pilis irányában pedig szlovák falvak vannak, Piliscsabán mind a két nemzetiség megtelepedett és a cigányságot is befogadta már évszázadokkal ezelőtt.

A nemzetiségi gasztrobemutató a Piliscsabai Németek Kulturális Egyesülete, a Német Nemzetiségi Önkormányzat, valamint a Hauck János Német Nemzetiségi Általános Iskola szombati szüreti rendezvénye keretében valósult meg.

A program 14 órakor szüreti felvonulással kezdődött, majd a Csaba-kertben a magyarországi nemzetiségek gasztrobemutatóján a Magyarországon élő 13, törvényben elismert nemzetiség (bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán) hagyományos ételeit és italait kóstolhatják meg a látogatók A rendezvényen a Szerb Színház zenekara játszik, 20 órakor pedig megkezdődik a szüreti mulatság.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!