2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Megérkeztek az első fenyőfák Debrecenbe

Hír TV

2017. december 6., szerda 17:37, frissítve: szerda 18:18

Az árusok idén is 35-40 ezer darabot adnának el belőlük karácsonyig. A legnépszerűbb továbbra is a lucfenyő, de egyre többen választják a formásabb és drágább Nordmann-fenyőt.

Nézelődött, majd egy kis töprengés után délelőtt meg is vásárolta ezt a fenyőfát Ecsedi István. Hetekkel az ünnep előtt még óriási a választék. Ő egy kisebb lucfenyő mellett döntött.

„Elsősorban a formája miatt. Nem csak az ára számít, az esztétikum fontosabb” – mondta Ecsedi István.

Debrecenben már advent első hétvégéje előtt kipakoltak a fenyőfaárusok. A legtöbb vásárló azonban jellemzően az utolsó öt napra hagyja a karácsonyfa beszerzését.

A legnépszerűbb fajta idén is a luc-, utána következik az ezüstfenyő és végül a Nordmann. Általában a legolcsóbb lucfenyőt veszik a legtöbben, idén viszont a szokásosnál jóval kevesebb lesz belőle. A hazánkban termelt fák jelentős részét ugyanis Nyugat-Európába exportálták.

„Innen is ment tőlünk Olaszországba fenyőfa. Úgyhogy hiány van lucfenyőből: az utóbbi években nem ültettek a gazdák. Mindenki Nordmannt akart, mert az dupla árú, igaz, hogy dupla tenyészidejű is” – mondta egy őstermelő, Gyökös Szabolcs.

Debrecenben az utóbbi években két-háromezer forint volt a lucfenyő átlagára méterenként. Ez idén a kínálat hiánya miatt nőhet. Ezüstfenyőt nagyjából 4-5 ezer forint körül lehet kapni, egyméteres Nordmann-fenyőért pedig legalább 6-7 ezer forintot kérnek az árusok. Úgy tapasztaltuk, hogy idén a legtöbb helyen egyedi ára van a fának. Így ezeket nem a magasságuk, hanem a fenyők formája alapján árazzák be.

„Egyre népszerűbbek a hátam mögött látható műanyag cserépbe ültetett kis fenyők. Leggyakrabban családok viszik. A nagy fenyőfa kerül a nagyszobába, a gyerekszobába pedig egy ilyesmi, kis fenyőfa. Ezeknek az ára nagyjából 3-4000 forint körül mozog” – mondta el Horváth Zoltán.

Debrecenben általában 35-40 ezer fenyőfa fogy el karácsony előtt. Ez a szám fokozatosan csökken. Sok helyen ugyanis csokor vagy a műfenyő váltotta fel a hagyományos karácsonyfát.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!