Egy laza kis balinozást tervezett szeptember 15-ére, szerdára Földes Dániel egyik barátjával a Maros-folyón, Szeged magasságában, a Tisza-Maros torkolattól szűk egy kilométerre. Találtak is a parttól 15 méterre egy jó kis visszaforgót, gyorsan le is horgonyoztak, mert láttak balinrablást is.
Délután öt óra tájékán járhattunk, amikor a páros elkezdte a pergetést. Nem telt el sok idő, az egyik dobásnál Dani csalijára a vízbe érést követően szinte azonnal odavertek.
„Abban a pillanatban karikába görbült a bot, és majdnem kiesett a kezemből. Elkezdett berohanni a meder felé, akkor már éreztem, hogy baj lesz. Egyből húztam a féken, a horgonyt felvettük, és elindultunk utána, mert elment legalább 50 métert a hal” – mesélte a villámütésszerűen bekövetkezett kapást, és az arra adott gyors reakciót, amely hozzájárult ahhoz, hogy esély legyen megfogni a halat.
„Azt hittem, hogy valami kapitális busát akasztottam kabátba, mert rengeteg erre is a busa, és volt már példa korábban, hogy hátba találtam párat. – folytatta Dani. – A partról esélyem se lett volna, bedőlt fák voltak körbe, szerencse, hogy nem azt a részt vette célba.
A fárasztást nehezítette, hogy egy nagyon könnyű felszerelés állt rendelkezésre, mert hát alapvetően a balinok voltak célkeresztben. 7-28 gramm dobósúlyú pálca, 30-as orsó, 12-es fonott zsinór, és arra direktbe kötve (fluorocarbon előke nélkül) egy Kínából rendelt vertikális csali, másfél dollár, azaz kevesebb mint 500 forint értékben.
„Nem szoktam előkézni, mert errefelé zavaros a víz, ennek a műcsalinak meglepően jók a gyári horgai, nem is cseréltem le azokat. Főleg olcsóbb csalijaim vannak, mert nagyon akadós terepen szoktam horgászni. Tartok magamnál azért drágább, márkásabbakat is, de azokat sajnálom ilyen körülmények között” – indokolta, hogy miért részesíti előnyben az olcsóbb darabokat.
No, de térjünk vissza a küzdelemhez, mert a halat egészen biztosan nem érdekelte, hogy mi van a szájában, csak meg szeretett volna tőle szabadulni. Lehetőleg minél gyorsabban, és ennek érdekében mindent meg is tett.
„Mikor utolértük, körülbelül öt perc után már sikerült egyszer felhozni a felszínre, de csak a farkát láttuk. Akkor már tudtuk, hogy egy hatalmas harcsával állunk szemben. Innentől kezdve másfél órán keresztül a csónak tízméteres sugarában tartottuk a halat. Mindig, amikor kirohant, akkor utána mentünk, és visszanyertem egy kis zsinórt. Tudtam, hogy ez a cucc nem erre való, húztam, ahogy tudtam, de a bot hajlott végig. Szinte végig lent volt a fenéken, nem bírtuk felhúzni, egyszerűen gyenge volt hozzá a motyó” – érzékeltette, hogy mire számíthat, ha valaki könnyű felszereléssel találja magát szemben egy gigantikus folyóvízi harcsával.
Mert hát ez a küzdelem, nem egy kockatóban, hanem igazi vadregényes vízen, kiszámíthatatlan mederviszonyok nehezítette körülmények között történt. A hatalmas küzdelemben már régen túlhúzta a csónakot a torkolaton a harcsa, és már a Tiszában sikerült annyira kifárasztani, hogy felfeküdjön a víz felszínére.
„Egész közel jött a csónakhoz, de nem bírtuk beemelni, mert rohadt nagy volt, és kesztyűnk sem volt hozzá. Azt a taktikát választottuk, hogy kimentünk egy akadómentes, lapos partszélbe. Kiszálltunk a csónakból, én kezemben a bottal irányítottam, a barátom pedig a melluszonyánál fogva kihúzta a partra. A szájába nem akartunk belenyúlni, mert puffogtatott, harapdált, meg röfögött, mindet csinált” – jellemezte a viselkedését a partra került halnak, amely a fotók elkészítését követően visszanyerte szabadságát.
A tömegét nem mérték le, a hossza viszont egész pontosan 200 centiméternek bizonyult, a körmérete pedig 92-nek. Ezekből az adatokból kiindulva körülbelül 50-60 kilós példányról lehetett szó.
A Marosból fogták, de már a Tiszában engedték vissza. A kétméteres harcsa minden probléma nélkül szépen elúszott.
Pecaverzum.hu
Képek: Pecaverzum.hu
