2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Színes

Ismét Ostromnapok lesznek Kőszegen

Idén 490 éve annak, hogy Jurisics Miklós várkapitány vezetésével mindössze félszáz hivatásos katona Kőszeg és a környező falvak lakosságával megvédte a várost a hatalmas török túlerővel szemben. Erre a történelmi eseményre emlékeznek augusztus első hétvégéjén a XV. Kőszegi Ostromnapokon.

  • Ismét Ostromnapok lesznek Kőszegen

Az ostromnapok kezdetét augusztus 5-én egy a Hősök tornyában eldördülő puskalövés jelzi, este hat órakor a Tábornokházban hivatalosan is kihirdetik majd az "ostromállapotot", este nyolc órakor pedig a várárokban katonai hagyományőrző játék idézi fel a törökök tüzes támadását, amelyet a résztvevők fáklyás bevonulása követ a várárokból a Jurisics térre - közölte Pócza Zoltán, a Jurisics-vár és Művelődési Központ igazgatója az MTI-vel.

A következő két napban többször megostromolják majd a törökök Kőszeget, lesz például külön gyermekostrom, szombat délelőtt pedig a török sereg egy része sétát tesz Kőszeg belvárosában, bizonyítva, hogy "senki sincs biztonságban, a török minden vásárost megvizsgál, minden turistát átkutat és aki nem vigyáz, könnyen török rabságban találhatja magát".

Az Ostromnapok keretében idén is megrendezik a Hetedíziglen Történelmi Íjászversenyt, többször is fellépnek a Kőszegi Vonósok, tűztáncot ad elő a Be-Jó Történelmi Táncegyüttes, lesz élőszereplős ostromjáték, apródpróba, hastáncbemutató, várvédő mustra, és indul egy "Török-lesen" jelmezes túra is - sorolta.

Az érdeklődők vezetett múzeumi séta keretében tekinthetik meg a vár ostromtermét, hasonló vezetett séták lesznek a Hősök tornyában és a Tábornokházban, szombat télután a várárokban lovas bemutatót tart a Batthyány Lovas Bandérium és a Nyugati Vármegye Vitézlő Rendje, indul egy újabb várostrom, amelyet követően a résztvevők meghallgathatják a Kőszegi Fúvósok, majd pedig a Szelindek együttes koncertjét.

Vasárnap ismétlődnek az ostromok és a lovasbemutatók, a fellépő hagyományőrzők megkoszorúzzák Jurisics Miklós szobrát, délután fellépnek a Kőszegi Mazsorettek, este hat órakor színpadra lép a Hajnalcsillag Néptáncegyüttes, majd Mistral-koncert következik, zárásként pedig a kőszegi Ataru Taiko ütőegyüttes koncertjét hallhatja a ostromnapok közönsége.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!