2022. 07. 07. Csütörtök Apollónia napja
Jelenleg a TV-ben:

Hitvallók és ügynökök

Következik:

Radar 04:00

Színes

Hiába van március, bármikor havazhat

Sok napsütés, néhol hózápor, de mégis kevés a csapadék.

Szombaton eleinte sok lesz a napsütés, délutánra azonban többfelé erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet. Egy-egy zápor, hózápor délnyugaton alakulhat ki. Többfelé élénk, északkeleten néhol erős lesz az északkeleti szél. Hajnalban -8, -2, napközben 3-8 fok várható. Hazánk fölé továbbra sem érkezik számottevő csapadék, pedig egyre komolyabb a csapadékhiány.

Sajnos tavaly tavasszal ugyanez történt, amikor az egész márciust és áprilist a száraz, hideg északkeleti áramlás jellemezte aszállyal és komoly fagykárokkal. Idén télen a talaj nem töltődött föl nedvességgel, most a meteorológiai tavasz kezdetén már a felszín közeli réteg is egyre jobban szárad. Az őszi vetéseknek égető szüksége lenne az esőre.

Ma kellemes napunk lesz abból a szempontból, hogy semmiféle fronthatásra nem kell számítanunk. Mindez azt jelenti, hogy nincs semmi, ami közérzetünket, egészségi állapotunkat befolyásolná. Egyetlen kivétel azért mégis akad, a néha megélénkülő szél miatt az érzékenyeknél fejfájás jelentkezhet, a mozgásszervi betegségekben szenvedőknél pedig ízületi fájdalom.

Az időjárással kapcsolatban a mai nappal kapcsolatos érdekesség, hogy 1987-ben Somogyszobon mínusz 21, 4 fokot, míg 1920-ban Keszthelyen plusz 24 fokot mértek.

Fotó: hirado.hu

Metropol

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

CPAC Hungary - élőben a HírTV műsorán

Európában először Budapesten, május 19-20-án rendezik meg a Conservative Political Action Conference-t (CPAC, konzervatív politikai akciókonferencia). Az előadásokat a HírTV, a Facebook-oldalunk és a Youtube-csatornánk élőben közvetíti.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!