2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Színes

Forraltborral melegítettek be az Álomutazó sztárjai

Az Advent Bazilika hüttéjében jöttek össze az Álomutazó című mesemusical szereplői. A parádés „társulat” ezzel indította a felkészülést a darab december 26-27-i, ezúttal kőszínházi előadásra, melyet a közönség a RaM Színházban láthat majd.

  • Forraltborral melegítettek be az Álomutazó sztárjai

A TulipánTündér Produkció művészeit és a producerüket, Illés Gabriellát az Advent Bazilika házigazdája, Kovács Lázár fogadta. Szabó Győző, Ábel Anita, Falusi Mariann, Wolf Kati, Varga Viktor, a rendező, Juronics Tamás, a darab gyerekszereplői, a Rippel fivérek is eljöttek az Álomutazó bemelegítő társulati forraltborozására. Voltak olyanok is, akik a korábbi előadáson, azaz három éve látták egymást utoljára.

Utoljára 2018-ban mutatták be a szuperprodukciót, ami most egy családiasabb, bensőségesebb hangulatot kap a Ram Színházban, amit Szabó Győző, a darab főszereplője már nagyon vár: „Minden évben vártam hogy csörögjön a telefonom, hogy mi lesz” – nyilatkozta az egyik legfoglalkoztatottabb hazai színész, hozzátéve: „boldogság, hogy ilyen sokan várják és nem felejtődött el ez a darab.” Ábel Anita szerint mindenki várja a próbákat, az együtt töltött időt „Nagyon jó a színészgárda és jöttek újak is, Wolf Kati és Péter Szabó Szilvi is csatlakozott közénk, és az is nagy izgalom, hogy ők egy új, más energiát hoznak a darabba” – mondta Anita. Wolf Kati úgy fogalmazott, hogy ez neki nagy ugrás, hisz’ most van először színházi előadásban, „szerintem én izgulok legjobban” – tette hozzá.

És hogy ki, hogyan várja az Álomutazót, a videóból kiderül: https://www.youtube.com/watch?v=kM1SBikm_mk

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!