2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Európai Híradó 04:00

Színes

Emberi sejteket tartalmazó majomembriókat hoztak létre

Emberi sejteket tartalmazó majomembriókat hoztak létre amerikai és kínai szakemberek, akiknek eredményei segíthetik a beültethető emberi szervek növesztésére irányuló kutatásokat, ugyanakkor felélesztették az ilyen kísérletekkel kapcsolatos etikai aggályokat.

  • Emberi sejteket tartalmazó majomembriókat hoztak létre

A kutatók emberi őssejteket juttattak be makákóembriókba, amelyek fejlődését 20 napig tanulmányozták - írja a BBC News.

Ilyen kevert fajú embriókat, vagy más néven kimérákat korábban is létrehoztak már a szakemberek, egyebek között juh- és sertésembriókba ültetve emberi sejteket.

A mostani tanulmányt, amelynek eredményeit a Cell című folyóiratban publikálták, Juan Carlos Izpisua Belmonte, az amerikai Salk Intézet professzora vezette, aki 2017-ben részt vett az első ember-sertés hibrid létrehozásában.

A mostani kutatás hozzájárulhat a szűkösen rendelkezésre álló beültethető szervek problémájának megoldására és segíthet jobban megérteni az emberi fejlődés korai szakaszát, a betegségek kialakulásának és az öregedésnek a folyamatát.

A professzor szerint a tanulmányuk megfelelt az ilyen jellegű kutatásokra vonatkozó jelenlegi etikai és jogi irányelveknek.

Néhány kutató azonban aggályainak adott hangot a kísérlettel kapcsolatban, mondván, hogy bár most 20 nap után elpusztították az embriókat, mások azonban megpróbálhatják majd hosszabb ideig tanulmányozni a hibrideket. Ezek a szakemberek a részben emberi kimérák létrehozásával kapcsolatos kérdések nyilvános megvitatását sürgetik.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!