2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Színes

Elmarad idén a Vörösmarty téri karácsonyi vásár

A koronavírus-járvány miatt elmarad idén a Vörösmarty téri karácsonyi vásár, amely helyett a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) kampányt indít a hazai kézművesek támogatására. A koronavírus-járvány az egészségügyi szakemberek előzetes becslései és a kormányzati nyilatkozatok szerint az adventi időszakban, azaz várhatóan november végén és decemberben fog tetőzni. A BFTK vezetése ezért - a fővárosi operatív törzs iránymutatását is figyelembe véve - úgy döntött, hogy az idei Vörösmarty téri karácsonyi vásár a járványhelyzet miatt elmarad - közölte az MTI-vel hétfőn a BFTK.

  • Elmarad idén a Vörösmarty téri karácsonyi vásár

 

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a járványügyi adatok emelkedésére a környező országok nagyvárosai is hasonló intézkedésekkel készülnek, szigorítva a hasonló jellegű rendezvények megtartását.

"A BFTK támogatja a hazai kézműveseket ebben a nehéz helyzetben, ezért a megsegítésükre kampányt tervez, amelynek keretében arra kérjük a lakosságot, hogy az idei ünnepekre is kézműves termékeket vásároljanak és ajándékozzanak" - idézi a közlemény Faix Csabát, a társaság ügyvezetőjét.

Faix Csaba hozzátette, hogy a vásárra jelentkező kézművesek és iparművészek többsége rendelkezik webshoppal, ahol a vásárlók online ki tudják választani az ajándékaikat, ezzel is támogatva a magyar kézműves- és kreatív ipart.

A főváros turisztikai cége további csatlakozókat, cégeket vár a kezdeményezéshez, hiszen ennek a szolgáltatói szektornak a húsvéti és a karácsonyi időszak a fő bevételi forrása - áll a közleményben.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!