2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Egyre népszerűbb a néptánctanulás

2017. július 16., vasárnap 17:42, frissítve: vasárnap 18:13

Egyre népszerűbb a néptánctanulás a gyerekek körében is Erdélyben, ahol a táncháznak nagy hagyománya van. Maros megyében a rendszerváltás előtt is működött népi együttes és ma már több ezer gyerek tanul táncolni szabadidejében.

Törzsök Anna egyike a több ezer néptáncot tanuló gyereknek. Szerinte a legkönnyebb a csárdás, és a „ha megfogom az ördögöt” figura. „Az úgy van, hogy van egy pár s akkor így körbe körbe, s akkor vissza is és majd kell tapsolni és utána azt hiszem dobbantani is” – magyarázta a figurát.

Anna 4 éves, de már több mint egy éve rendszeresen jár néptáncra. Az oktatók szerint, amellett, hogy a gyerekek élvezik ezeket az alkalmakat és jó testedzésnek is, a jellemükre is jó hatással van.

„Egyfajta önfegyelmet tanulnak, fejlődik a ritmusérzékük, népdalokat is tanulunk, megismerhetnek népszokásokat. Ezáltal, hogy közösségbe tartoznak, szocializálódnak, megtanulják, hogy milyen egy csapatban működni, mert ugye egy csapat vagyunk” – mondta Törzsök Zsuzsanna néptáncos, néptáncoktató.

Az is tapasztalat, hogy a táncoló fiatalok nyitottabbakká és elfogadóbbakká válnak. A néptánc népszerűségét jelzi az is, hogy csak a Maros Művészegyüttesnél mintegy 200 gyerek tanul, a nagyok a Napsugár, a kicsik pedig a Borsika csoportban.

„A Napsugárba csak 10 éves kortól lehet menni. Javasoltam a kolléganőnek, a kollégáimnak a Maros együttesnél, hogy indítsunk kisebbeknek, mert igény van, a szülők jelezték, hogy szeretnék, ha a gyerekek 3-4 éves kortól tudnának járni táncolni, és persze akkor mi ennek eleget tettünk. Elsősorban örvendünk, mert ezek a gyerekek közel kerülnek a Maros együtteshez, eljönnek úgy mint nézők és úgy nőnek fel, hogy ismerik a Maros együttest, megkedvelik, megszeretik a néptáncot, a népdalokat, a hagyományokat, szokásokat” – mondta Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója.

Barabási Attila Csaba szerint jó lenne, ha az iskolákban is lehetne néptáncot tanítani, hiszen az erdélyi gazdag hagyományt kár lenne veszni hagyni. Igaz, teszi hozzá a szakember, mindennek csak akkor lenne értelme, ha felkészült oktatók is lennének hozzá.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!