2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Színes

Bíróság elé kell állnia Shakirának

Bíróság elé kell állnia Shakirának Spanyolországban, ahol 14,5 millió eurós (5,9 milliárd forint) adócsalással vádolják a kolumbiai énekesnőt - erről döntött kedden egy barcelonai törvényszék, a bírósági tárgyalás időpontját azonban még nem tűzték ki.

  • Bíróság elé kell állnia Shakirának

A Grammy-díjas popsztárt 2019-ben vádolták meg azzal, hogy 2012 és 2014 között nem fizetett adót külföldi bevételei után, holott már Spanyolországban élt.

A 45 éves popsztár, akinek világszerte több mint 80 millió lemeze kelt el, ártatlannak vallja magát, és elutasította, hogy vádalkut kössön a bírósági tárgyalás elkerülése céljából.

A spanyol ügyészség jelezte, hogy nyolc év börtönt és hatalmas összegű pénzbírságot fog kérni Shakirára, ha bűnösnek találják.

Ártatlanságának hangsúlyozása mellett az énekesnő befizette a spanyol költségvetésbe a követelt összeget és kamat címén három millió eurót, így védői szerint már végképp nem tartozik semmivel.

Az ügyészség szerint Shakira 2012 és 2014 között már rendes tartózkodási hellyel rendelkezett Spanyolországban, 2012 májusában vett egy házat Barcelonában, ahol családjával élt, ott született 2013-ban első fia is élettársától, így teljes bevétele után Spanyolországban kellett volna adóznia.

Az énekesnő azt állítja, hogy csak 2015-ben telepedett le tartósan Spanyolországban, ezt megelőzően az egyébként adóparadicsomnak számító Bahamákra volt bejelentkezve, ráadásul az évek nagyobb részét külföldi turnékon töltötte.

A múlt héten az ELLE magazinnak adott interjújában azt mondta: látván, hogy egy spanyol állampolgár az élettársa, "a spanyol adóhatóságnak csorogni kezdett a nyála. Világos, hogy meg akarták szerezni ezt a pénzt bármi áron".

Shakira és élettársa, az FC Barcelona védője, Gerard Piqué júniusban jelentette be, hogy különválnak. A 45 éves Shakira és a 35 éves Pique 2011 óta élt együtt, és két fiuk született.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!