2021. 11. 28. Vasárnap Stefánia napja
Jelenleg a TV-ben:

Európai Híradó

Következik:

Szélesvásznú történelem 13:00

Színes

Állatok világnapja - Programok a Rex Állatszigeten

Szombaton nagyszabású rendezvénnyel ünnepli az állatok világnapját a Rex Kutyaotthon Alapítvány: kutyás bemutató nyitja a napot, majd a gyerekek a Szép Ernő Színház interaktív mesejátékát nézhetik meg.

Firenzében egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencián merült fel először az állatok világnapjának gondolata. Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a XIII. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a rendezvényen a szakemberek mellett színművészek, televíziós személyiségek is részt vesznek, akik ezzel az akcióval hívják fel a figyelmet az ember és állat közötti kapcsolat erősítésének fontosságára.

Október 5-én 10 órától várják a látogatókat a Rex Állatszigeten. Szó lesz a kisgyerekes családok és a kutyák kapcsolatáról, valamint az ivartalanítás körüli dilemmákról és tévhitekről, a szemléletformálás fontosságáról, a mai generáció klímaváltozáshoz fűződő viszonyáról és a klímaszorongás jelenségéről.

A beszélgetések szünetében agility bemutató, a BRFK kutyás bemutatója, valamint örökbe fogadható kutyák különleges felvonulása szerepel a programok között. Az eseményt salsa fiesta zárja - áll a közleményben.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Kapcsolódó tartalmak

Ma van advent első vasárnapja

Advent első vasárnapja van, ma kezdődik a karácsonyra történő lelki felkészülés négy vasárnapon át tartó időszaka. 2021. november 28.

A magyarok összefognak, ha baj van

A Covid-árvákat támogatja idén a közmédia Jónak lenni jó! karitatív kampánya, amely tízéves lett. 2021. november 28.

Most jött: Holtan találták reggel az otthonában a népszerű művészt

Elhunyt 91 éves korában Stephen Sondheim zeneszerző, dalszövegíró, az amerikai zenés színház egyik legismertebb alakja - közölte a New York Times című amerikai lap. 2021. november 27.

Legfrisebb híreink

Izrael lezárja határait a külföldiek előtt

Izrael lezárja határait a külföldiek előtt az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Dél-Afrikából indult variánsa miatt - jelentette be szombat este Naftali Bennett izraeli miniszterelnök.

Műsorok

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!