Cseh és Kenderesi is a döntőben
2017. július 25., kedd 19:37, frissítve: kedd 22:51
A magyarok több elődöntőben is érdekeltek voltak, a férfi 200 pillangó döntőjébe a címvédő Cseh László és Kenderesi Tamás is bejutott, a második és a harmadik legjobb idővel.
A nőknél Hosszú Katinka is újabb fináléban lesz ott holnap, miután az ötödik legjobb időt úszta 200 méter gyorson. A tegnap újabb vb-címet szerző úszónak ez nem a fő száma, ezért azt mondta, hogy egyéni csúcsra hajt.
Magyar érem ma nem született a vizes vb-n.
A nőknél 1500 méteres gyorsúszásban Kapás Boglárka negyedik helyen végzett a döntőben, a 15 éves Késely Ajna nyolcadikként zárt. Kapás a verseny után azt mondta, hogy jobb eredményre számított.
![]() |
Kapás Boglárka |
Fotó: MTI |
„Nem vagyok teljesen megelégedve nyilván, hiszen jobb időt is szerettem volna úszni, és helyezésben is ezáltal előrébb szerettem volna végezni. A legjobbammal simán meg lett volna az ezüstérem, úgyhogy nem vagyok annyira boldog. Elkeseredve se vagyok teljesen, mert kiúsztam magam. Most valamiért ennyi volt bennem, de végig küzdöttem, egy pillanatra sem adtam fel, és hát, most ennyi volt bennem, úgyhogy ez van” – mondta Kapás.
A férfiaknál Kozma Dominik hatodik lett a 200 méteres gyorsúszás fináléjában. Ő a táv felénél még vezetett, de aztán az utolsó 50 méteren lemaradt a többiektől.
![]() |
Kozma Dominik |
Fotó: MTI |
„Hát, a vége az fájt, de hát ezért úsztam most. Elvitt a szívem az elején, jól éreztem magam úszás közben, aztán a végén annyira rosszul éreztem magam, mint ahogy az elején jól. De nem baj, örülök neki, hogy ki tudtam úszni magam, majd legközelebb taktikázunk is” – mondta Kozma.