2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Koló emlékére futottak

Hír TV

2017. október 23., hétfő 13:01, frissítve: hétfő 17:21

Több ezren vettek részt a Kolonics György emlékére rendezett futóversenyen. Az eseményhez, olimpiai- és világbajnok sportolók mellett színének és műsorvezetők is csatlakoztak.

Az eső sem tántorította el a résztvevőket, hogy futócipőt húzzanak a Kolonics György olimpiai bajnok kenus emlékére rendezett futáson. A több ezer rajthoz álló kettő, tizenegy és fél kilométeres és félmaratoni táv közül választhatott.

A rendezvény célja Kolonics György emlékének, szellemiségének megőrzése.

„Az embernek gombóc jön rögtön a torkába, hogyha róla beszél, hogy már kilenc éve történt ez a tragédia, hogy nincs közöttünk. Olyan, mintha tényleg itt lenne. Mondta is a hangosbemondóban valaki, hogy Koló emléke itt van velünk, és tényleg úgy érzem, hogy mindjárt megjelenik, és vízre száll” – nyilatkozta Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.

Kolonics György 1996-ban és 2000-ben is olimpiai bajnoki címet szerzett. A 2008-as játékokra készülve egy edzésen tragikus hirtelenséggel elhunyt.

„Ő volt, úgy érzem, a királya a sportágnak, ugye nyert egyesben és párosban is olimpiát. Példaértékű viselkedésével, magatartásával, alázatával, hozzáállásával, szorgalmával, úgy érzem, a legnagyobb példa mindenki számára, mindig is. Én személy szerint rajta nőttem föl” – mondta Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakozó.

Kolonics György Kozmann Györggyel vágott volna neki a pekingi olimpiának. A páros 500 és 1000 méteren is az aranyérem legfőbb várományosa volt.

„Kirobbanó formában voltunk. Előző évben megnyertük az 500 métert, az az előtti évben az 1000 métert a világbajnokságon. Olyan eséllyel indultunk, amelyben benne volt még adott esetben, hogy két aranyéremmel jövünk haza” – véli Kozmann György világ- és Európa-bajnok kenus.

A korábbi pályatárs Csabai Edvin szerint fontos, hogy a fiataloknak átadják a néhai kenus szellemiségét.

„Mindenképp kell, és az alapítvány ezért is jött létre. Úgy látom, hogy van értelme annak a munkának, amit csinálunk. Idén is huszonötezer gyerekkel ismertettük meg a vízi sportokat, Koló nevét az Erzsébet-táborokban, és nagyon örülök annak, hogy a nem túl jó idő ellenére ilyen sok fiatal kilátogatott ma is” – mondta Csabai Edvin, a Kolonics György Alapítvány elnöke.

Az eseményen a 1956-os forradalomra is emlékeztek.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!