A bontásnak vége, indul a kiemelt beruházás
2015. július 17., péntek 15:55, frissítve: péntek 16:03
Hatalmas gödör tátong a Hidegkuti Stadion helyén. 2014 májusában lépett utoljára pályára az arénában az MTK labdarúgócsapata. Az új stadion építését a kormány kiemelt beruházássá minősítette, a költségvetés pedig több mint öt és fél milliárd forinttal támogatja az adófizetők pénzéből. A bontással július végéig kell végezni, az építkezés szeptember elsején indul a tervek szerint. „Június 27-én tettük közzé az Európai Unió közbeszerzési közlönyében azt a nyílt közbeszerzési pályázati felhívást, aminek a keretében a jelentkezők közül fogjuk a legkedvezőbb ajánlatot tevőt kiválasztva megtalálni azt a kivitelezőt, aki aztán az építési kivitelezési munkálatokat végre fogja hajtani” – mondta Deutsch Tamás, az MTK elnöke.
Az MTK egy 5000-5500 férőhelyes stadiont kap. „Azt szeretnénk, ha az új Hidegkuti Nándor Stadion megépítésével, a Hidegkuti Nándor Stadion tőszomszédságában általunk végrehajtott létesítményfejlesztéseknek köszönhetően 2016-ban, legkésőbb 2017-ben Budapestre kerülhessen, az egyébként nagyon sikeresen működő Sándor Károly Labdarúgó Akadémia” – fogalmazott az MTK elnöke.
Az MTK labdarúgó csapatának utánpótlás akadémiája jelenleg a Velencei-tó partján, Agárdon működik. A stadion hivatalos megnyitó ünnepségét 2016. szeptember 21-én tartják, a vendég a Sporting Lisszabon lesz, amely 1964-ben, a KEK-döntőben legyőzte az MTK-t.
Forrás: Hír TV