2023. 12. 09. Szombat Natália napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Svenk 22:55

Sport

Verstappen vezetésével kettős Red Bull-siker Imolában, Leclerc hibája után csak hatodik

Az élről rajtoló és végig magabiztosan versenyző Max Verstappen nyerte az Emilia-Romagna Nagydíjat, csapattársa, Sergio Pérez pedig másodikként ért célba. A nagy rivális Ferrari eközben megtorpant: Carlos Sainz kiesett, Charles Leclerc pedig a hajrában elkövetett hibája után csak hatodik lett. Lando Norris harmadikként zárt, megszerezve a McLaren idei első dobogóját.

  • Verstappen vezetésével kettős Red Bull-siker Imolában, Leclerc hibája után csak hatodik

A Forma–3 futama felszáradó pályán zajlott, a Forma–2 mezőnye pedig megúszta a vizes aszfaltot, a királykategória viszont „nem menekült meg” az esős aszfalttól Imolában, az F2-esek viadala után ugyanis ismét eleredt az eső, a pálya pedig nem száradt fel a startig.

 

A szezon negyedik – a várakozások szerint kaotikus – viadalának a tegnapi sprint megnyerése után Max Verstappen vágott neki az első, nagy riválisa, Charles Leclerc pedig a második helyről.

A második sor a sprinten nagyot javító Sergio Pérezé és  Carlos Sainzé volt (mindketten jól ki tudták használni a rövid futam adta lehetőségeket), a harmadik pedig a McLarené: a brit csapat versenyzői Lando Norris, Daniel Ricciardo sorrendben indultak.

Ami a Mercedest illeti, az előző években domináns alakult pilótái a sprinten sem tudtak javítani, így mindketten a legjobb tízen kívülről indultak: George Russell a tizenegyedik, Lewis Hamilton a tizennegyedikről.

A tegnapi sprinttel ellentétben ma Verstappen kapta el jobban a rajtot, sőt a megtorpanó Leclerc-t Pérez és Norris is leelőzte. A listavezető tehát visszaesett a negyedik helyre. Még rosszabbul járt a csapattárs, Sainz, akit Ricciardo a kavicságyba lökött. A spanyol autója be is ragadt, zsinórban másodszor ért tehát véget a versenye már az első körben (ezúttal teljesen vétlen volt).

Sainz kiesésével és Ricciardo visszaesésével Kevin Magnussen lépett az ötödik, Russell pedig a hatodik helyre. Ez a sorrend egy időre be is fagyott, Sainz kicsúszása miatt ugyanis pályára küldték a biztonsági autót.

 

Az állás az élen az újraindítást követően sem változott, igaz, Leclerc megpróbálta levadászni Norrist, a célegyenes végén azonban még nem került támadási pozícióba. Eközben a középmezőnyben a másik spanyol, Fernando Alonso pechsorozata is folytatódott: a kétszeres világbajnok autójának oldaldoboza a rajt után, egy Mick Schumacherrel történt ütközés következtében sérült, és bár néhány körig próbálta menteni a menthetőt, végül fel is kellett adnia a versenyt.

Leclerc a nyolcadik körben vitte döntésre a harmadik helyért folyó küzdelmet: sikeresen megelőzte Norrist, és a két Red Bull után vethette magát. Miközben ő igyekezett csökkenteni a hátrányt, Magnussen és Russell kettőse került a figyelem középpontjába, miután a brit felzárkózott a dánra és körökön keresztül támadta őt.

Russell először a tizenkettedik kanyarban szánta el magát, az előzést pedig sikeresen meg is csinálta, közvetlenül utána viszont elmért egy féktávot, így a dán visszaelőzhette őt. A kör végén viszont Russell újra támadott, ezúttal pedig le is zárta a csatát. Magnussennek ezután is védekeznie kellett, Russell előzését követően ugyanis azonnal megérkezett Valtteri Bottas is, aki hasonlóan intenzíven támadta. A finn a tizennegyedik körben át is vette a hatodik helyet a gumikkal egyre jobban küzdő ellenféltől.

A tizennyolcadik körre Leclerc utolérte Pérezt, csatába azonban nem bonyolódott vele, a mexikóit ugyanis kihívták kerékcserére. Autójára ekkor már a száraz pályára alkalmas közepes keverékek kerültek fel (ahogy minden ellenfél autójára is). Pérez a csere után egy rövid időre Leclerc mögé került, a már bemelegített gumikon viszont a mexikói azonnal visszavette a pozíciót.

A huszonkettedik körre Leclerc is felmelegítette a gumikat, és újra támadási pozícióba került Pérezzel szemben, a mexikói azonban rákapcsolt, és néhány körön belül ismét egy másodperc fölé tornászta előnyét.

 

A legtöbb akciót a futam ezen szakaszában a középmezőny szállította, a Cunoda Juki, Lance Stroll, Esteban Ocon, Alexander Albon, Pierre Gasly, Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo alkotta boly tagjai szinte különbségek nélkül haladtak, néha pedig egy-egy előzési kísérlettel is próbálkoztak, az ideális ív melletti vizes foltok azonban megnehezítették a manőverezést.

Emiatt még ha közel is voltak egymáshoz az említett versenyzők, az erőviszonyok köztük is megmerevedtek, akárcsak az élen és az üldözők között. Verstappen magabiztosan, tíz-tizenkét másodperccel vezetett csapattársa előtt, aki két másodperccel előzte Leclerc-t, majd Norris, Russell, Bottas, Vettel és Magnussen jött – közöttük is mind-mind komoly másodpercek voltak.

A negyvennyolcadik körben aztán végre láttunk egy előzést, miután Cunoda utolérte Magnussent és maga mögé is utasította a dánt. Ezzel pedig Vettel nyomába eredt, aki szintén nem volt elérhetetlen távolságban tőle; néhény körrel később le is vadászta a négyszeres bajnokot.

A negyvenkilencedik körben a Ferrari és Leclerc vitt egy kis fűszert az élmezőny éltébe is, a vörösök ugyanis kihívták monacói versenyzőjüket, és feltették a lágy abroncsokat autójára, amire a Red Bull azonnal reagált, Pérezt és Verstappent is kihívták kereket cserélni. A monacói a csere után támadási pozícióba is került Pérezhez képest, a tizennégyes kanyarnál azonban igyekezetében hibázott, elveszítette uralmát Ferrarija felett, ami a gumifalba csúszott.

 

Leclerc első vezetőszárnya sérült a koccanástól, ezért a Ferrari kihívta egy cserére, amivel a kilencedik helyre csúszott vissza. Innen kellett gyorsan mentenie néhány pozíciót. Magnussent gyorsan levadászta, majd néhány körrel később Vettelt is. Az utolsó körökre a negyedik helyre előrelépő Russell és a rá fokozatosan zárkózó Bottas (a finn tizenhárom másodpercet dolgozott le) között is kialakult egy csata.

Noha a finn az utolsó körök mindegyikében próbálkozott, Russell keményen védte pozícióját, ennek jutalma pedig egy pontok tekintetében jól fizető negyedik helyezés volt. Leclerc eközben még egy előzést abszolvált, lehagyta Cunodát is, végül tehát a monacói hatodik lett.

Az élen Verstappen zavartalanul futott célba (győzelmével huszonhét pontosra csökkentette lemaradását Leclerc-rel szemben), és Pérez is magabiztosan hozta a második helyet, miközben Norris egy dobogós helyezéssel zárta az imolai hétvégét! Eredmény tekintetében ismét előrelépett tehát a McLaren a kiábrándító kezdés után.

Jó hétvégét produkált az Aston Martin is, Vettel ugyanis végül nyolcadik, Stroll pedig tizedik lett, vagyis kettős pontszerzéssel zártak. A fent felsorolt versenyzőkön kívül Magnussen szerzett még egységeket a versenyen, ő kilencedik lett. A hétszeres bajnok, Hamilton mindössze tizenharmadikként ért célba, miután jóformán a futam egészét Gasly mögé „ragadva” töltötte.

A bajnokság két hét múlva, a világbajnoki menetrendben idén debütáló Miami Nagydíjjal folytatódik, ismét egy más karakterisztikájú, utcai pálya következik.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

 

M4Sport

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Vereség Svédországtól, nem juthat nyolc közé a magyar válogatott

Vereség Svédországtól, nem juthat nyolc közé a magyar válogatott

A magyar válogatott 26-22-re kikapott a svéd csapattól a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjében szombaton, így már biztosan nem juthat a legjobb nyolc közé, de olimpiai selejtezőt érő helyen még végezhet.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!