2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Új sportcsarnokot kap Balatonboglár

2015. április 17., péntek 21:40, frissítve: szombat 13:54

Új sportcsarnok épül Balatonbogláron. Az egy éven belül elkészülő létesítményt a Mocsai Lajos vezetésével működő Nemzeti Kézilabda Akadémia fiataljai használhatják majd. A nemzetközi mérkőzések lebonyolítására és 2500 fő befogadására alkalmas kézilabdacsarnok 1,7 milliárd forintból, állami támogatással épülhet meg.

Balatonbogláron 2013 óta folyik a kézilabdautánpótlás-nevelés Mocsai Lajos vezetésével. Itt a Kárpát-medence minden tájáról érkező fiatalok tanulnak. A meglévő sportcsarnok most 1,7 milliárd forintból, állami támogatással három új csarnokkal, öltözőkkel és élettani laboratóriummal egészül ki. „Ez lesz a Magyar Kézilabda Szövetség kiemelt edzőképző központja. Az edzők képzésére, a fiatalok képzésére, ezen túlmenően tudományos munkára, valamint olyan nemzetközi edzőtáborokra alkalmas, amely hazai és világhírű csapatokat fog idevonzani” – mondta Mocsai Lajos.

Több mint másfél milliárd forint jut majd az akadémia hamarosan megépülő lakófalujára is, ahol rehabilitációs központ, oktatóépületek és konferenciatermek is helyet kapnak. „Egy ilyen akadémia, ahol a tehetséggondozás a fő cél, amely biztos alapokat ad a magyar kézilabdasport számára, és többleterőforrást nyújt a magyar élsport számára, tényleg példaértékű” – fogalmazott Simicskó István sportért felelős államtitkár.

A kézilabda-akadémiát támogatja az egyik neves magyar gyógyszercég is. A vállalat vezetése erkölcsi kötelességnek nevezte a nemzeti ügyek, így a sport támogatását is. „Ötödik ciklus óta támogatjuk a Magyar Olimpiai Bizottságot, és ugyanez a vágy vezetett bennünket ide, Balatonboglárra is, hogy a kibővülő mértékű Nemzeti Kézilabda Akadémiát is támogassuk vitaminkészítményeinkkel” – mondta Major Ferenc, a Béres Zrt. vezérigazgatója.

A kézilabdacsarnok és a lakófalu a tervek szerint egy éven belül elkészül.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!