2004-ben és 2008-ban már járt Győrben a Bayern München. A barátságos meccsen a világklasszisok is pályára lépnek.
– Kifejezetten a legjobb csapattal érkeznek ide hozzánk, és ennélfogva akik a Bayern München miatt váltottak belépőt, azok láthatják azokat a válogatott játékosokat, világsztárokat, akik nemrég az Audi Kupát hódították el ismételten – mondta Klement Tibor, a Győr ETO FC ügyvezetője.
A labdarúgóklubok és a főszponzor megállapodtak abban, hogy a mérkőzés bevételét az utánpótlás-nevelésre fordítják.
– Hosszú tárgyalásokat követően az FC Bayern vezetése úgy döntött, hogy elfogadja ezt a felkérést. Természetesen meg kell erősítenem, és el kell, hogy mondjam, ebben megtámogatott minket az anyavállalatunk – tette hozzá Czehmeister Mónika, az Audi Hungária Motor Kft. kommunikációs vezetője.
Nemcsak a szervezők feladatát nehezíti meg, hogy szombaton bajnoki rangadót játszik az ETO a Ferencvárossal, de így a vezetőedző sem tudja pontosan, hogy kikre számíthat a BL-győztes ellen.
– Ahogy lefújják a Ferencváros elleni mérkőzést, utána tudunk 100 százalékosan koncentrálni és felépíteni a Bayern elleni stratégiánkat, hiszen akkor tudjuk meg, hogy kik azok a játékosok, akik rendelkezésre állnak másnap 16 órakor – jelentette ki Pintér Attila vezetőedző.
A vasárnap délután négy órakor kezdődő találkozón várhatóan telt ház lesz.