2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Sport

Sztárok jönnek a Gyulai István-emlékversenyre

A világbajnok sprinter, Carmelita Jeter, valamint az olimpiai bajnok magasugró, Ivan Uhov is rajthoz áll az idei Gyulai István Memorial atlétikai magyar nagydíjon.

A versenyt idén rendezik meg negyedik alkalommal a szervezők, és most először nem Budapesten, hanem Székesfehérváron küzdhetnek meg egymással az atléták. A július 8-ai megmérettetésre már kaphatóak a jegyek. A szervezők idén is sok nézőre számítanak, miután több világsztár atléta is jelezte már, hogy részt vesz a viadalon.

– A mi fő sztárunk, Pars Krisztián óriási mezőnyben lép pályára, a hölgyek kalapácsvetésében Orbán Évi többek között a világcsúcstartó Betty Heidlerrel csap össze. Női százon a világbajnok, minden idők második leggyorsabb hölgye Carmelita Jeter mindenképpen itt lesz, és az Európa-bajnok Yvette Lalova is futni fog. Jason Richardson, a hölgyek kedvence 110 gátas olimpiai aranyérmes szintén itt lesz a mezőnyben, Visszatér Kővágó Zoltán, és az észt Gerd Kanterrel – aki olimpiai és világbajnok – csap össze. És nagyon nagy öröm számomra, hogy rengeteg 2,3 méter fölötti egyéni csúccsal rendelkező magasugró között az orosz Ivan Uhov, az olimpiai bajnoki cím védője is visszaigazolta részvételét” – mondta Spiriev Attila, a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!