A kosárlada az úgynevezett világsportágak közé tartozik. A nemzetközi mezőny iszonyatosan nagy, rengeteg országban űzik magas szinten ezt a játékot.
A női kosárlabda Euroliga a világ legmagasabb színvonalú klubkosárlabda-sorozata.
Ebben a kupában olimpiai bajnokok, WNBA-győztesek, Európa-bajnokok és olyan sztárok játszanak, akik tényleg a krémet képviselik. Az sem véletlen, hogy a magyar klubcsapatok közül csak a BSE és a Sopron tudta megnyerni a Ronchetti Kupát (ez a mai Európa Kupa elődje, a második számú nemzetközi sorozat a kontinensen), a BEK-ben, illetve annak utódában, az Euroligában soha nem tudott magyar klubcsapat győzni. Ebből a két Ronchetti-győzelem még az "antivilágban" született - nem csökkentve ezzel a diadalok értékét.
Éppen ezért sporttörténelmi és világszenzáció, hogy egy magyar kisváros együttesének nevét vésték fel vasárnap este ennek a kupának a talapzatára. Egy olyan szezont követően, amelyet ki híján tönkretett a koronavírus, amelyben a Sopronnak annyi nehézséget kellett túlélnie, ami több csapatnak is sok lett volna.
Ám ez a klub mindent túlélt.
S amikor a legjobban kellett játszani, amikor a legjobb teljesítményt kellett megmutatni, akkor két olyan meccset nyomott le az isztambuli négyesdöntőben, amelyeken az ellenfelek (Salamanca, Fenerbahce) egyetlen másodpercig nem tudtak vezetni a Sopron ellen.
Lehetne most ezt még szakmailag elemezgetni, de mindezt meghagyom a szaklap újságíróinak, így ha megengedik, inkább az emberi tényezőket húznám elő, mert az egészen biztos, hogy véletlenül ezt a kupát nem lehet megnyerni. És a megfelelő humán háttér nélkül biztosan nem.
A Sopronban lassan három évtizede zajló építkezés, a klub identitásának és filozófiájának megtalálása, felépítése vezetett oda, hogy 2022-ben a Sopron Basket nyerte meg az Euroligát.
Ezek az emberi tényezők nagyon szerteágazóak.
A vezetőedző, Gáspár Dávid mellett olyan szakmai csapat dolgozik, amely a nap 24 órájában ezzel a játékkal kel és fekszik. A fiatal Laczka Miklós mellett ott van az a Stevan Karadzsic, aki anno a nagy Jugoszlávia legnagyobb csapatában, a Crvena Zvezdában nevelkedett és aki Michael Jordan ellen kétszer is pályára lépett. A
klubikon Fegyverneky Zsófia, aki a Fenerbahce elleni döntőben a 248. Euroliga-meccsét játszotta, úgy kezdte ezt a finálét, ahogy az igazi világklasszisok szokták.
A Fegyverneky mellett lévő összes játékos a szívét és lelkét tette ki a parkettre ezen a két napon. Úgy tették zsebre a kontinens két legjobb csapatát, a Salamancát és a Fenert, hogy azt azok is döbbenten nézték, akik évek óta figyelik a Sopron Basket fejlődését. Az, hogy ez a klub ilyen magasra jutott, maga a csoda. De - és ezt mindenképpen illik megemlíteni - a mostani siker alapjait egy másik edző, Gáspár Dávid elődje,
Roberto Iniguez kezdte el építeni.
Az ő vezetésével 2018-ban már Euroliga-döntőt játszott a Sopron, akkor a második hely jutott nekik a verhetetlen orosz Jekatyerinburg mögött. Az sem véletlen, hogy az Isztambulba kiutazó soproni közönség a bronzmeccs után Roberto Iniguez nevét skandálta. A sokszor morózus és rigorózus baszk felnézett a lelátóra, kiintett, a szívére tette a kezét (mert ő még mindig egy kicsit soproni), majd félreérthetetlenül jelezte, hogy a döntőben kinek fog szurkolni. Ez is egy fantasztikus emberi pillanata volt ennek a hétvégének.
Ám van még egy ember, akiről külön kell szólnom. Török Zoltán, a klub ügyvezetője, akinek a nevéhez két évtizeddel ezelőtt különös jelzőt pakoltak a pécsi drukkerek.
Ő lett Silver Zoli.
Mégpedig azért, mert amikor a Pécs és a Sopron több éven át tartó ádáz versenyfutásában a baranyai együttes nyert, akkor a soproni ügyvezető nyakában az ezüstérem lógott. Így lett belőle Silver Zoli. S ő volt az, aki 2018 tavaszán boldogan harapott abba az ezüstérembe, amit az akkori Euroliga-döntő után a Sopron kapott.
Ez a kép örökké emlékezetes marad, mert a gúny és a megvetés így vált egy másodperc alatt csodálatos pillanattá.
S ennél már csak az volt a felemelőbb, amikor Isztambulban az ide megérkezett maroknyi, 40 fős soproni drukkercsoport azt kezdte el kiabálni, hogy Arany Zoli. (A Gold Zoli olyan hülyén hangzott volna, nem?) S ekkor a sokat tapasztalt sportvezetőnél is eltörött a mécses. Nem titok, hogy Török Zoltán évek óta súlyos betegséggel küzd. Más már régen elengedte volna ezt az egészet, hagyta volna a francba a kosárlabdát, meg mindent. Ő azonban nem ilyen. Minden erejét megfeszítve dolgozik azért, hogy csapatát a csúcsra vezesse. A legnagyobb boldogság számára - és e sorok írója számára is - az volt, hogy Török Zoltán megélhette ezt a pillanatot.
Az élet fura játéka, hogy az isztambuli utazás alatt fejeztem be Stephen King Halálsoron című könyvének az olvasását. Ez az a történet, amelyben az ártatlanul elítélt John Coffey elűzi a börtönőr fertőzését, életet lehel egy széttaposott egérbe (Mr. Jingle-be) és meggyógyítja a börtön igazgatójának feleségét, akiről már mindenki lemondott. Abban szinte biztos vagyok, hogy ez a győzelem olyan erőt adhat Töröknek, amelyből a későbbiekben és remélhetőleg nagyon sokáig erőt tud meríteni.Nem kellett mást tenni, csak ránézni a sírással küszködő klubvezetőre, aki úgy szorongatta az egyébként súlyos és nehéz trófeát, mintha soha nem akarná elengedni. Nyakában az aranyérem, nyakában a háló, amit az imént vágott le Jelena Brooks a gyűrűről, előtte a tomboló lányok, a magyar, az amerikai, a szerb, a francia - az egész csapat.Az ő csapata és a magyar sport nagycsapata.
A törökök ekkor már rég ránk oltották a villanyt, otthagyták az egész eredményhirdetést, a győztesnek járó táblát az utolsó pillanatban rángatták oda a dobogó elé, amelynek tetején a Sopron Basket játékosai táncoltak.
A konfettiágyúban benne maradt a töltelék, az örömtüzek meggyújtására sem került sor.
A pálya oldalvonala mellett a meccs alatt ülő fontos emberek rég leléptek onnan, egyikük távozásakor a széket is felrúgta. A lelátóról villámgyorsan távoztak az addig tomboló és a csodára váró törökök, hogy aztán fenékig űrítsék a keserűség poharát. S bár az időt - főleg a versenysportban - nem lehet megállítani, most mégis azt szerettük volna, hogy ez a kegyelmi pillanat sokáig tartson.
Vagyis: örökké.
Fotó: ANADOLU AGENCY VIA AFP/2022 ANADOLU AGENCY/ELIF OZTURK OZGONCU
