2023. 12. 01. Péntek Elza napja
Jelenleg a TV-ben:

Európai Híradó

Következik:

Globál 04:20

Sport

Rapport Richárd hetedik a sakkozók világranglistáján

A sakkvilágbajnok-jelöltté előlépett Rapport Richárd a hetedik helyet foglalja el a sportág nemzetközi szövetsége, a FIDE legfrissebb, áprilisi világranglistáján.

  • Rapport Richárd hetedik a sakkozók világranglistáján

Az első számú magyar sakkozó a 11. pozícióból rukkolt előbbre négy helyet annak köszönhetően, hogy kiemelkedő teljesítménnyel a legjobb kettő között végzett a Grand Prix-sorozat összesítésében. A három GP-állomás közül a 24 nagymester mindegyike kettőn indulhatott, s a legjobb két sakkozó vált világbajnokjelöltté.

Rapport a három verseny alapján - 20 (7+13) pontot szerezve - másodikként került be a vb-jelöltek nyolcfős mezőnyébe. Nála jobban csak a nyitóviadalt megnyerő, az utolsón pedig másodikként végző, s így 23 (13+10) pontot gyűjtő amerikai Hikaru Nakamura szerepelt, aki a hétfőn véget ért berlini viadal döntőjében 2,5-1,5-re alulmaradt honfitársával, Wesley Sóval szemben.

A 26 éves Rapport, aki az első, berlini tornán harmadik lett, majd a második, belgrádi viadalt megnyerte, június 16. és július 7. között a spanyol fővárosban ülhet asztalhoz a világbajnok-jelöltek között. Rajta és Nakamurán kívül már biztosította helyét a madridi versenyen az előző vb-döntőben vesztes orosz Jan Nyepomnyascsij, az amerikai Fabiano Caruana, a lengyel Jan-Krzysztof Duda, a francia színekben versenyző iráni Alireza Firouzja és az azeri Tejmur Radzsabov. Korábban az orosz Szergej Karjakin is kvalifikált, ám őt február végi nyílt levele miatt - amelyben támogatta Oroszország ukrajnai hadműveletét - a FIDE fél évre, szeptember végéig eltiltotta. Helyén a májusi FIDE-világranglista legjobbja szerepelhet.

A madridi torna győztese jövőre páros meccsen csaphat össze a világbajnoki címvédő norvég Magnus Carlsennel. Magyarországnak legutóbb 2007-ben volt világbajnokjelölt sakkozója, akkor Lékó Péter szerepelt a vb-címről döntő, mexikóvárosi nyolcfős tornán, ahol negyedik lett.

A világrangsorban hetedik Rapportnak jelenleg 2776 Élő-pontja van, ez alig két ponttal kevesebb annál, mint amennyivel tavaly szeptemberben új csúcsot állított fel, megdöntve az addigi 2763-as magyar értékszám-rekordot, amelyet Lékó Péterrel közösen tartott 2021 februárja óta.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Miért alázzák Szoboszlait?

Miért alázzák Szoboszlait?

Különös aktualitást kapott az utóbbi napokban, amit Szoboszlai Dominik nemrég mondott a nyári átigazolásával kapcsolatos érzéseiről az angol Premier League róla készített portréfilmjében.
Stankovic: Szükség lesz a gyilkos ösztönre + videó

Stankovic: Szükség lesz a gyilkos ösztönre + videó

A Ferencváros csütörtökön nagy lépést tehet a továbbjutás felé, amennyiben legyőzi a Cukaricki csapatát Leskovacban a labdarúgó Konferencia-liga ötödik fordulójában. A mérkőzés előtti napon a Ferencváros és a Cukaricki labdarúgócsapata sajtótájékoztatót tartott.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!