2023. 12. 07. Csütörtök Ambrus napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 08:00

Sport

Póthelyszínekben is gondolkodnak a Forma-1 irányítói

A Forma-1-es világbajnokság irányítói a koronavírus-járvány miatt el sem kezdődött idény megmentése érdekében olyan helyszínekkel is tárgyalnak, amelyek eredetileg nem szerepeltek az idei versenynaptárban.

  • Póthelyszínekben is gondolkodnak a Forma-1 irányítói

Chase Carey, az F1 első embere a befektetőkkel megtartott konferenciabeszélgetésen azt mondta, "minden lehetőséget" megvizsgálnak a teljes mértékben átalakítandó naptár megalkotása során.

"Előrehaladott szakaszában vagyunk annak a tervezésnek, amelynek nyomán szeptember első feléig Európában tudnánk még futamokat rendezni, és ebbe beletartoznak az augusztusi nyári szünet helyére kerülő versenyek is" - jelentette ki Carey, hozzátéve, hogy alapvetően két kihívással kell megküzdeniük. Egyrészt megfelelő helyszíneket kell találniuk, másrészt biztosítaniuk kell azt, hogy ezekre a pályákra a résztvevők a felszerelésükkel együtt elutazhassanak.

Az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media célja változatlanul az, hogy a szezon július 5-én és 12-én két, zárt kapus futammal rajtoljon az ausztriai Spielbergben, a Red Bull Ringen. A világbajnoki sorozat irányítói abban reménykednek, hogy legalább 15 versenyhétvégére sor kerülhet decemberig, és abban a hónapban Abu-Dzabiban ér véget az idény. Az év végéig szünetet nem tudnak majd tartani, de a 2021-es szezont ugyanúgy márciusban szeretnék indítani.

Az idei vb március közepén nem kezdődött el Ausztráliában, a melbourne-i viadalt törölték, majd ugyanerre a sorsa jutott a monacói és a francia verseny is. További hét futamot elhalasztottak. Az Osztrák Nagydíj után a Brit, majd augusztus 2-án a Magyar Nagydíj következne a csonka idényben.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A nap kérdése

A nap kérdése

Márki-Zay Péterre hárítanák a tiltott kampányfinanszírozás ügyét az ellenzéki pártok?

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Ki miatt szerepel gyengén a Fradi?

Ki miatt szerepel gyengén a Fradi?

Több mint egy hónapja nyeretlen a magyar labdarúgó-bajnokságban (NB I) a Ferencváros. Az új edző, Dejan Sztankovics először került hullámvölgybe, a szurkolókat pedig alaposan megosztja a szerb tréner.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!