2020. november 26.,
csütörtök, Virág napja

Osztrák Nagydíj: Bottasé a szezon első pole pozíciója

MTI

2020. július 4., szombat 16:29

Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nyerte a Forma-1-es idénynyitó Osztrák Nagydíj szombati időmérő edzését, így vasárnap ő rajtolhat az élről. A 30 éves pilótának ez pályafutása 12. pole pozíciója.

Bottas mellől csapattársa, a címvédő és hatszoros világbajnok brit Lewis Hamilton startol majd, míg a harmadik rajtkocka Max Verstappené, a Red Bull holland versenyzőjéé lett.

Kiváló időmérőt futott Lando Norris a McLarennel, és Sergio Perez a Racing Point volánja mögött. Előbbi a negyedik, utóbbi a hatodik helyről kezdheti majd meg a futamot.

A Ferrari szempontjából beigazolódott a szakértők többségének a gyanúja, a maranellói istálló autója egyelőre nem tűnik igazán versenyképesnek. A monacói Charles Leclerc csak a hetedik, míg a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel csupán a 11. lett az időmérőn.

Az idény első versenyhétvégéje szigorú egészségvédelmi intézkedések között és zárt kapuk mögött zajlik. Az elmúlt egy hétben több mint négyezer koronavírus-tesztet végeztek el a csapatoknál, és mindegyik negatív eredményt hozott.

A 71 körös Osztrák Nagydíj vasárnap 15.10 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:

Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

2. sor:

Max Verstappen (holland, Red Bull)

Lando Norris (brit, McLaren)

3. sor:

Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull)

Sergio Perez (mexikói, Racing Point)

4. sor:

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)

5. sor:

Lance Stroll (kanadai, Racing Point)

Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)

6. sor:

Sebastian Vettel (német, Ferrari)

Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)

7. sor:

Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri)

Esteban Ocon (francia, Renault)

8. sor:

Romain Grosjean (francia, Haas)

Kevin Magnussen (dán, Haas)

9. sor:

George Russell (brit, Williams)

Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)

10. sor:

Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)

Nicholas Latifi (kanadai, Williams)

MTI