2025. 07. 18. Péntek Frigyes napja
Jelenleg a TV-ben:

Magyar retró 1.

Következik:

Vezércikk 04:00

Sport

Norris bevette Silverstone-t és izgalmasabbá tette a világbajnokságot

Lando Norris, a McLaren hazai versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap Silverstone-ban, így összetettben tovább csökkentette hátrányát csapattársával, a másodikként célba érő ausztrál Oscar Piastrival szemben.

  • Norris bevette Silverstone-t és izgalmasabbá tette a világbajnokságot

A 25 éves Norrisnak ez az idei negyedik és pályafutása nyolcadik futamgyőzelme. Egy hete az Osztrák Nagydíjon ugyanez volt a sorrend az első két helyen.

A két McLaren mögött ezúttal a bravúros futamot teljesítő német Nico Hülkenberg lett a harmadik a Sauberrel: a 37 éves, 19. helyről rajtolt pilóta pályafutása 242. versenyhétvégéjén, a 239. startján először állhatott dobogóra.

A silverstone-i pályát reggel óta áztató eső - ami miatt a Forma-3-as versenyt nem is tudták befejezni - a Forma-1-es futamra elállt, így aztán a pilóták közül hatan, köztük a negyedik helyről rajtoló brit George Russell a Mercedesszel, valamint a hatodik startpozíciót megszerző monacói Charles Leclerc a Ferrarival egyből a felevezetőkör után a boxutcába hajtott és a köztes abroncsaik helyett száraz körülményekre alkalmas gumikat kaptak.

A start után az élen nem változott a sorrend, csak a kilencedik francia Pierre Gasly (Alpine) rajtolt nagyot, aki az ötödik helyre jött fel. A címvédő holland Max Verstappen vezetett a Red Bullal, mögötte maradt a Piastri, Norris sorrend, utóbbit azonban Lewis Hamilton majdnem megelőzte a Ferrarival - végül azonban a hétszeres világbajnoknak meg kellett elégednie a negyedik hellyel.

A harmadik körben Andrea Kimi Antonellit hívta ki gumicserére a Mercedes, miközben előbb Liam Lawson az RB-vel, majd két körrel később Gabriel Bortoleto a Sauberrel csúszott ki a sóderágyba. Elöl Piastri utolérte Verstappent, majd a nyolcadik körben meg is tudta előzni, így átvette a vezetést.

A tizedik körben elkezdett esni az eső, így mindenki azonnal a boxutcába hajtott. Még ez előtt, a 11. körben Verstappen hibázott, így Norris is elé került, de a boxkiállásnál a McLaren szerelői nem boldogultak a brit versenyző bal első kerekével, így a holland rivális visszaelőzte. A kerékcserékből Lance Stroll (Aston Martin) és Hülkenberg jött ki a legjobban, akik a negyedik és ötödik helyre jöttek fel, amikor a leszakadó ég miatt bejött a biztonsági autó.

Négy körrel később hiába engedte el a mezőnyt a safety car, azonnal vissza is kellett jönnie, mert Isack Hadjar a rossz látási viszonyok közepette belement Antonellibe, majd a falban landolt az RB-jével. Később az olasz pilóta futama is véget ért az autója sérülése miatt.

A végül a 21. körben újrainduló száguldás legelején Verstappen megpördült és a 11. helyre esett vissza, majd Piastri kapott tíz másodperces büntetést, mert veszélyesen fékezett azelőtt, hogy a safety car kiment a pályáról. A látási viszonyok továbbra sem voltak tökéletesek, több versenyző is követett el kisebb-nagyobb hibákat, miközben elöl a két McLaren körről körre növelte előnyét, immár Strollal szemben. Az újra folyamatosan száradó pályán a versenyzők néhány körrel később már a pálya vizes felületein igyekeztek hűteni abroncsaikat, majd a 30. körben a Gaslyt megelőző Hamilton feljött ötödiknek. Öt körrel később Hülkenberg Strollt megelőzve már dobogós helyen haladt, utóbbit pár körrel később Hamilton is körbeautózta, míg hátrébb Verstappen a kilencedik helyre küzdötte vissza magát.

Az utolsó tíz körre előbb Hamilton, majd Hülkenberg is száraz pályára alkalmas kerekeket kapott, de míg a britnek lágy, addig a németnek közepes keveréket raktak fel. A kiállásnál Piastri letöltötte büntetését, így Norris került az élre, és bár az utolsó körökben nem változott az élcsoport állása, Verstappen egészen az ötödik helyre jött előre.

A világbajnoki idény három hét múlva folytatódik Spa-Franchochamps-ban a Belga Nagydíjjal.

Fotó: Lando Norris, a McLaren brit versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Brit Nagydíján a silverstone-i pályán 2025. július 6-án. MTI/AP/Darko Bandic

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Háttérkép - Brüsszel titkolózik: Döbbenetes visszásságok az új EU-s költségvetésben + videó

Háttérkép - Brüsszel titkolózik: Döbbenetes visszásságok az új EU-s költségvetésben + videó

Az Európai Unió új hétéves költségvetése hatalmas felháborodást keltett: a gazdák szerint a támogatások drasztikus csökkentése és az Ukrajnának juttatott milliárdok veszélyeztetik Európa élelmiszer-biztonságát. A Háttérkép stúdiójában Bogár László és Boros Imre közgazdászok Gajdics Zsolt műsorvezetővel feltárják, mi áll a brüsszeli döntések hátterében, és miért fizethetik meg ennek árát a magyar gazdák.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Ez a csapat veszi át a DAC helyét a Konferencialigában

Ez a csapat veszi át a DAC helyét a Konferencialigában

Már a Konferencialiga-sorsolás előtt kiderült, hogy az UEFA vizsgálatot indított a Győr és a felvidéki Dunaszerdahely (DAC) ellen, miután ugyanabban a nemzetközi kupasorozatban szerepelnének, miközben azonos a tulajdonosuk, Világi Oszkár.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!