2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:10

Sport

Nézők előtt rendezik a Eb-mérkőzéseket, Budapest célja a telt ház

Az idei Európa-bajnokság mérkőzéseit nézők előtt rendezik meg - jelentette be az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).

  • Nézők előtt rendezik a Eb-mérkőzéseket, Budapest célja a telt ház

Az UEFA erre vonatkozó közleményét a magyar szövetség (MLSZ) a honlapján ismertette pénteken, egyúttal arról számolt be: Budapest célja, hogy a Puskás Arénában sorra kerülő három csoportmérkőzésen és egy nyolcaddöntőn a nézőtéri ülőhelyek száz százalékát elfoglalhassák a szurkolók, amennyiben megfelelnek a belépés szigorú követelményeinek.

Az UEFA köszönetét fejezte ki a tagszövetségeknek, valamint a nemzeti és helyi hatóságoknak, amelyek szorosan együttműködnek vele a szurkolók biztonságos visszatérése érdekében. Az európai szövetség az egészségügyi világszervezettel, a WHO-val is együttműködik annak érdekében, hogy csökkenteni tudja a koronavírus-világjárvány jelentette kockázatokat.

Amint az az mlsz.hu oldalon szintén olvasható, nyolc rendező város már megerősítette, hogy a járványhelyzet, valamint a helyi átoltottság előrelátható júniusi-júliusi alakulása alapján stadionja várhatóan mekkora kapacitással fogadhat szurkolókat.

Az UEFA közleménye szerint München, Róma, Bilbao és Dublin április 19-ig haladékot kapott arra, hogy közölje a nézők beengedésére vonatkozó elképzelését annak érdekében, hogy rendező maradhasson.

A tájékoztatás arra is kitér, hogy a külföldi mérkőzésekre elutazó szurkolóknak be kell tartaniuk az adott országok határátlépésre vonatkozó korlátozásait és szabályait, beleértve a karanténszabályokat is. A rendező országok jellemzően nem adnak felmentést ezen szabályozások alól a jeggyel rendelkező szurkolóknak, négy rendező város - köztük Budapest - azonban bejelentette, hogy a hatóságok különleges eljárásokat léptethetnek életbe annak érdekében, hogy megkönnyítsék az országba történő beutazást.

A Budapestre utazó külföldi állampolgárok az országba történő belépést megelőző öt napban elvégzett két negatív Covid-teszttel, vagy hat hónapnál nem régebbi megbetegedést igazoló dokumentummal jöhetnek Magyarországra.

A mérkőzéseken való részvétel továbbra is önkéntes: azok a szurkolók, akik szeretnék visszaváltani korábban megvásárolt jegyeiket, április 22-én 18 óráig tehetik meg az UEFA hivatalos jegyértékesítési felületén, ez esetben az UEFA a teljes vételárat visszatéríti számukra - írja az MLSZ.

A szövetség kiemeli, hogy az Európa-bajnoki részvételt novemberben kiharcoló válogatottak - Magyarország, Észak-Macedónia, Skócia és Szlovákia - számára az UEFA májustól fenntartja az újabb jegyértékesítési kör lehetőségét.

MTI

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Verstappen nyerte a sprintfutamot

Verstappen nyerte a sprintfutamot

A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok versenyzője nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati sprintfutamát.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!