2021. május 16.,
vasárnap, Mózes, Botond napja

Négy között a Manchester City és a Real Madrid

MTI

2021. április 14., szerda 23:22

A Manchester City a Borussia Dortmund felett aratott kettős győzelemmel, a Real Madrid pedig hazai győzelme után a Liverpoolban elért gól nélküli döntetlennel harcolta ki a továbbjutást szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

A liverpooli találkozó előtt az Anfieldhez érkező madridi csapatbuszt hazai drukkerek százai fütyülték ki, sőt, a jármű egyik ablakát is betörték. A Mersey-parti klub közleményben kért elnézést az esetért, egyben jelezte: a rendőrséggel együttműködve segítik majd az elkövetők előkerítését.

A házigazda kezdte aktívabban a mérkőzést kétgólos hátrányának tudatában, a múlt szombati El Clásicón aratott 2-1-es diadallal hangoló spanyol csapat azonban Thibaut Courtois védéseivel tartotta az eredményt, sőt, Karim Benzema révén kis híján be is talált, ám a francia csatár a kapufát találta el. A játékrész hajrájában a nagy nyomást kifejtő Liverpool támadói hagyták ki egymás után a lehetőségeket.

Fordulás után is többnyire a madridi kapu előtt alakultak ki helyzetek, az utolsó fél órára cserékkel frissítő és támadóbb szellemű felállásra váltó Liverpool, míg a vendégek a labda - ezáltal az eredmény - megtartására törekedtek. A hajrában csak időszakokra volt kiegyenlített a játék, ám a kapuja elé szorított Real Madrid a betegség és sérülés miatt hiányzó hátvédjei ellenére is stabilan védekezett, így kiharcolta a négy közé lépést és továbbra sem vesztett tétmérkőzést január 30-a óta.

A két együttesnek ez volt a nyolcadik egymás elleni összecsapása a legrangosabb európai kupasorozatban, négy Real-siker és három liverpooli diadal mellett először született döntetlen.

A másik szerdai negyeddöntős visszavágón negyedóra után továbbjutásra állt a vendéglátó Dortmund, amely az odavágón jónak mondható, 2-1-es vereséget szenvedett Manchesterben. Ezúttal Jude Bellingham révén előnybe került a Ruhr-vidéki együttes, a - futballstatisztikákkal foglalkozó Opta adatai alapján - a 17 éves és 289 napos angol a BL történetének második legifjabb gólszerzője az egyenes kieséses szakaszban.

Negyven percen át érezhette magát továbbjutónak a Dortmund, tíz perccel a szünet után Rijad Mahrez - kezezésért megítélt büntetőből - egyenlített, így december 12-e óta továbbra is minden idegenbeli meccsén lőtt legalább egy gólt a City. Sőt, egy jobboldali szöglet után Phil Foden 16-oson kívülről eleresztett lövésével nemcsak a továbbjutást, de a kettős győzelmet is megszerezte a manchesteri alakulat.

Az elődöntőben a Manchester City a Paris Saint-Germainnel találkozik, míg a Real Madridra a Chelsea vár majd.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók:

Borussia Dortmund (német)-Manchester City (angol) 1-2 (1-0)

----------------------------------------------------------

gól: Bellingham (15.), illetve Mahrez (55. - tizenegyesből), Foden (75.)

Továbbjutott: a Manchester City kettős győzelemmel, 4-2-es összesítéssel.

FC Liverpool (angol)-Real Madrid (spanyol) 0-0

----------------------------------------------

Tj.: a Real Madrid, 3-1-es összesítéssel.

 

MTI