2023. 11. 30. Csütörtök András, Andor napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Sport

A Ferencváros elleni győztes góllal búcsúzott Fehérvártól Juhász Roland

A bajnokságban második helyen végző MOL Fehérvár FC a pályafutása utolsó hazai mérkőzését játszó Juhász Roland tizenegyesből elért góljával 1-0-ra legyőzte a már bajnok Ferencvárost kedden a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának nyitómérkőzésén.

  • A Ferencváros elleni győztes góllal búcsúzott Fehérvártól Juhász Roland

A pályafutását a szezon végén befejező csapatkapitány, Juhász Roland a könnyeivel küszködve a következőket mondta a kezdés előtt: "Jólesik és megható, hogy ennyien ünnepelnek. Szerencsés vagyok, hogy azzal foglalkozhattam, amit szeretek. Húsz évet pár mondatban nehéz összefoglalni, de életem ezen szakaszára örömmel és büszkeséggel fogok emlékezni. Nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen történelmi múlttal rendelkező város, mint Székesfehérvár befogadott, és egy ikonikus klub színeiben futballozhattam hét éven át".

A klubot kilenc esztendőn át erősítő, brazil származású, időközben a magyar válogatottban is bemutatkozott Vinícius Paulo szintén utolsó hazai mérkőzését játszotta a fehérváriak színeiben.

A találkozó első negyedórájában egyik csapat sem fukarkodott a helyzetekkel, felváltva forogtak veszélyben a kapuk. A folytatásban fölénybe került a Vidi, amit több nagy helyzete is mutatott. A Ferencváros jobbára a védekezésre koncentrált, és próbált néhány érintésből a hazai kapu elé érni, de a játékába sok hiba csúszott. A játékrész utolsó percében tizenegyeshez jutott a Fehérvár, miután Marcel Heister kézzel ért a labdába a tizenhatoson belül: a büntetőt Juhász Roland magabiztosan bombázta a kapuba.

A fordulást követően többet birtokolták a labdát a vendégek, helyzeteik is akadtak, de a befejezéseknél pontatlanok voltak. A Vidi jobban behúzódott a saját térfelére, és úgy próbált gyors akciókat vezetni, amelyek végén több alkalommal került ziccerbe, de vagy rossz megoldást választott vagy a vendégkapus védett. A meccs végére alábbhagyott a csapatok lendülete, már csak egyetlen említésre méltó jelenet maradt: a rendes játékidő utolsó percében Visar Musliu váltotta Juhász Rolandot, aki így vastaps közepette hagyhatta el a pályát pályafutása utolsó hazai mérkőzésén. Mint pár perccel később kiderült, győztes góllal búcsúzott a székesfehérvári pályától.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Radar – 100 éves korában meghalt Henry Kissinger + videó

Radar – 100 éves korában meghalt Henry Kissinger + videó

Henry Kissinger neve a világpolitika iránt érdeklődők számára biztos ismerős. A nemzetközi közéletre nagy befolyást gyakorolt. 2022-ben, még 99 évesen is ezrek várták felszólalását egy konferencián. A politikai zseni 100 éves korában halt meg.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Miért alázzák Szoboszlait?

Miért alázzák Szoboszlait?

Különös aktualitást kapott az utóbbi napokban, amit Szoboszlai Dominik nemrég mondott a nyári átigazolásával kapcsolatos érzéseiről az angol Premier League róla készített portréfilmjében.
Stankovic: Szükség lesz a gyilkos ösztönre + videó

Stankovic: Szükség lesz a gyilkos ösztönre + videó

A Ferencváros csütörtökön nagy lépést tehet a továbbjutás felé, amennyiben legyőzi a Cukaricki csapatát Leskovacban a labdarúgó Konferencia-liga ötödik fordulójában. A mérkőzés előtti napon a Ferencváros és a Cukaricki labdarúgócsapata sajtótájékoztatót tartott.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!