2019. május 24.,
péntek, Eszter, Eliza napja

Minden eldőlhet, de semmi sem fog – az NB I. véghajrája következik

2019. május 11., szombat 10:50

A magyar bajnokság idei kiírásának utolsó előtti fordulójára kerül sor szombaton. Akár az összes nyitott kérdésre is választ kaphatunk, de szinte biztos, hogy a bronzérem és a kiesés is az utolsó körben dől majd el.

Az NB I. 32. fordulója is az eddig megszokott rend szerint zajlik majd: 17 órakor kezdődik öt találkozó, egy pedig este 19:30-kor. Ahogy az lenni szokott, a forduló rangadója zárja a sort.

A bronzéremért matematikailag még három csapat küzd: a Debrecen, az Újpest és a Honvéd. Előbbi két együttesnek 48, utóbbinak 45 pontja van, több győzelme miatt a Loki a harmadik.

A legnehezebb dolga éppen a legjobban álló Debrecennek lesz, a hajdúságiak a bajnok Ferencvároshoz látogatnak. Egyetlen reményük az lehet, hogy a Fradi számára már nincs tét, így akár a győzelemre is lehet esélyük. Az FTC idén veretlen hazai pályán, viszont a Nagyerdőben kikaptak a zöldek a Lokitól, tehát nem nevezhető lefutott meccsnek ez a párosítás. Ha a Debrecen győz, az Újpest pedig kikap, valamint a Honvéd nem nyer, akkor már biztosan a Debrecené a bronzérem.

Az Újpest és a Honvéd egyaránt egy-egy kiesőjelölttel játszik hazai pályán. Az Újpest a Felcsútot, a Kispest a Diósgyőrt fogadja.

A lilák számára a nemzetközi kupaindulás miatt különösen fontos lesz ez a meccs, hiszen egy esetleges pontvesztéssel még az ötödik helyre is lecsúszhatnak. A negyedik hely akkor érhet El-indulást, ha a kupát az ezüstérmes MOL Vidi nyeri. A mérkőzés esélyese az Újpest, de a Felcsútot nem lehet leírni, hiszen annak ellenére, hogy az együttes a kiesés ellen küzd, a kerete igen erős. Az Újpest a bajnokságban csak egyszer kapott ki hazai pályán, míg a Felcsút a leggyengébb csapat idegenben. A Felcsút 36 ponttal a hetedik, négy helyezés választja el a kieséstől, ám ez csak kettő pontot jelent, így egy esetleges győzelem sem jelent feltétlenül bennmaradást. Amennyiben a felcsútiak nyernek, és a Diósgyőr vagy az MTK, esetleg a Kisvárda nem, akkor a csapat már ebben a fordulóban bebiztosítja jövő évi NB I-es tagságát.

A Honvéd a Magyar Kupa megnyerésével is elérheti a nemzetközi kupaporondot, ehhez a Vidit kellene legyőznie a döntőben. Ez még mindig egyszerűbb feladatnak tűnik, mint a harmadik vagy a negyedik hely megszerzése, hiszen három pontot kellene két forduló alatt hozniuk az Újpesten és/vagy a Debrecenen. A Diósgyőr biztosan nem lesz könnyű ellenfél a Honvéd számára, hiszen az életéért küzd a miskolci csapat, ami ráadásul az előző fordulóban a Vidit is legyőzte. A DVTK jelenleg kieső, de csak kevesebb győzelme miatt áll az MTK mögött, és a hetedik Felcsút is csak két ponttal előzi meg a Diósgyőrt. A DVTK mindössze kilenc pontot szerzett vendégként, ezen most mindenképpen javítaniuk kell.

A már biztosan második Vidi az MTK-t fogadja. A budapesti kék-fehérek rettenetes formában vannak, az utóbbi öt meccsükön kikaptak, utoljára a Diósgyőrt sikerült megverniük, előtte további öt meccsen csak egy pontot szereztek. Ennek a formának hála az MTK-t egy hajszál választja el a kieséstől, az NB II-be való kihullás pedig akkor is nagy szégyen lenne a patinás klubnak, hogy tudjuk, tavaly jutott fel onnan. A tét nélküli Vidi ellen abban bízhatnak, hogy a fehérváriak már a kupadöntőre fognak készülni, és így fejben nem lesznek ott a meccsen, esetleg gyengébb kerettel állnak ki.

Erre a fordulóra is jut egy kiesési rangadó, ez a Paks–Kisvárda lesz. A Paks az előző körben rendkívül fontos pontot szerzett az utolsó pillanatban a Haladás ellen, ám ez még mindig nem biztos, hogy elég lesz nekik. Most 36 ponttal állnak, egy ponttal soros ellenfelük, a Kisvárda előtt. Ha a Paks nyer, biztosan bennmarad. A Kisvárda helyzete ennél összetettebb, de ha nyer, akkor jó eséllyel jövőre is NB I-es lesz, míg egy vereség esetén nagyon sok múlik a többiek meccsén. A döntetlen ezen a találkozón tényleg mindkét félnek rossz lenne.

A bennmaradását az előző fordulóban bebiztosító Mezőkövesd a Haladást fogadja. A Haladás kiesik, ha nem tud nyerni, de egy győzelemmel is a többieken fog múlni, hogy Szombathelynek lesz-e jövőre NB I-es csapata. A Haladásnak amellett, hogy két fordulóban hat pontot kell szereznie, még arra is szüksége lenne, hogy a Diósgyőr és az MTK maximum egy pontot szerezzen, esetleg a Kisvárda nullát.

Az NB II-ben is fontos forduló lesz a hétvégén, a bajnok ZTE mellett eldőlhet a másik feljutó kiléte is. Ha a Kaposvár legalább egy pontot szerez, vagy ha a Vasas nem nyer, akkor a Kaposvár jövőre az NB I-ben indulhat úgy, hogy tavaly még NB III-as volt. Eldőlhet a kiesés is, ha a Balmazújváros nyer, akkor a Monor mellett a Mosonmagyaróvár is biztosan kiesik, míg a Ceglédnek muszáj lenne győznie, különben ők is kiesnek egy fordulóval a vége előtt. A másodosztályban a tét nélküli ZTE–Monor kivételével minden meccs vasárnap 17:00-kor kezdődik.

PestiSrácok.hu