2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Megvan Bogdán Ádám új csapata

Hír TV

2018. július 2., hétfő 17:38, frissítve: hétfő 17:39

A Liverpool bejelentette, hogy Bogdán Ádám a következő szezont kölcsönben a skót első osztályban legutóbb negyedik helyen végző Hiberniannél tölti.

A 30 éves magyar válogatott kapus 2015 nyarán a Boltontól szerződött a Liverpoolhoz. A 2017–2018-as idényben nem számítottak rá a felnőttcsapatban.

A Hibernian az Európa-ligában indul, az első körben a feröeri NSI Runavíkkal csap össze. A skótok első számú kapusa, az izraeli Ofir Marciano sérüléssel bajlódik, és a Hiberians szeretné, hogy Bogdán Ádám, illetve felépülése után versenyhelyzetet is teremtsen a csapatba kerülésért.

Bogdán Ádám 2007 óta futballozik Angliában, ahol védte már a Bolton Wanderers, a Crewe Alexandra, a Liverpool és a Wigan Athletic kapuját. 2016 novemberében szenvedett súlyos sérülést a Wigan–Barnsley bajnoki mérkőzésen. Azóta nem játszott tétmeccsen.

 

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!