2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Megint a MU áll a pénzranglista élén

Hír TV

2018. január 23., kedd 16:56

Továbbra is a Manchester United vezeti a focipénzligát. Az angol klub kereste a legtöbbet a tavalyi szezonban. Pedig még bajnoki címet sem szerzett a szigetországban.

Ismét az angol egyesület, a Manchester United, illetve az 1991 óta részvénytársaságként működő klub szerezte a legnagyobb bevételt – derült ki a Deloitte jelentéséből. A könyvvizsgáló idei összesítése alapján a Vörös Ördögök az előző, 2016/2017-es szezonban 676 millió eurós, átszámítva több mint 208 milliárd forintos bevételre tettek szert. Mindezt úgy, hogy a Premier League-ben a hatodik helyen végeztek, és elhódították a második legrangosabb kontinenskupát, az Európa-ligát. 19 hazai mérkőzésükre átlagban 75 ezren vettek jegyet.

Anglia legeredményesebb klubja tizedszer végzett a pénzranglista élén. Ezúttal, még ha minimális különbséggel is, de 1,7 millió euróval megelőzi a Real Madridot, amely nemzetközi szinten is eredményesebb volt. A királyi gárda tavaly nemcsak spanyol bajnok lett, hanem megvédte címét a Bajnokok Ligájában.

Csaknem 640 millió euróval harmadik lett a pénzügyi rangsorban a katalán nagy rivális, a Barcelona.

A Deloitte-rangsorból az is kiderült, hogy a húsz legtöbbet kereső futballklub fele angol, köztük a Manchester City, az Arsenal, a Chelsea, a Liverpool, a Tottenham Hotspur. Az élmezőnyben található 3. spanyol gárda az Atlético Madrid, valamint ott van három olasz, a Juventus, az Inter és a Napoli, illetve három német, a Bayern München, a Borussia Dortmund és a Schalke. Közéjük csak egy francia csapat tudott bejutni, a Paris St.-Germain. A listára több mint két évtized után először nem fért fel az AC Milan, viszont bejutott az angol Southampton.

Az összesítésből az is kiderül, hogy a húsz leggazdagabb együttesnek az összbevétele a tavalyelőttihez képest hatszázalékos emelkedéssel új rekordot, majdnem nyolcmilliárd eurós bevételt ért el. Az összeg megegyezik a magyar import tavaly szeptemberi mértékével.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!