2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Híradó 12:00

Sport

Magyarországon lesz az öttusa vk döntője

Magyarország rendezi az öttusa világkupa-sorozat döntőjét - határozott a sportág nemzetközi szövetsége (UIPM).

  • Magyarországon lesz az öttusa vk döntője

A finálé házigazdája eredetileg Szöul volt, de a koronavírus-járvány megfékezésére hozott dél-koreai korlátozások, az ottani szigorú karanténkötelezettség miatt változtatásra volt szükség. Klaus Schormann, az UIPM elnöke másfél hete, a Budapesten rendezett fedett pályás idénynyitón tájékozódott a magyarországi helyzetről és a vk-finálé itteni megrendezésének lehetőségéről, majd a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottsága szavazta meg a cserét. A vk-döntő időpontja nem változik, azaz május 13. és 16. között bonyolítják le.

A vk-sorozat tavaly a kairói nyitány után a pandémia miatt félbeszakadt. Most március 24-től 28-ig Budapesten folytatódik, aztán áprilisban két fordulót rendeznek Szófiában, végül pedig következik a finálé.

A UIPM hétfői közleménye kiemeli, hogy Magyarország idén három kiemelt esemény helyszíne lesz, mert a márciusi vk-verseny és a májusi döntő között április 22. és 25. között tesztversenyt is rendez, melyen az újfajta, rövidebb, pörgősebb lebonyolítást finomítják. Mindezeket megelőzte a Peridot fedett pályás viadal, amely gyakorlatilag egy év szünet után az első megmérettetési lehetőség volt a nemzetközi mezőny számára.

"A magyar fedett pályás versenyen láthattuk mennyire értékelték a versenyzők és az edzők a magas színvonalú szervezést, és nagyon jó hír a közösségünk számára, hogy a világkupadöntő megrendezését illetően még egyszer számíthatunk Magyarországra" - fogalmazott Klaus Schormann, aki egyben köszönetet mondott a magyar szövetségnek, illetve a tágabb sportközösségnek és a politikának a "hihetetlen támogatásért", amelyet a jelenlegi nehéz helyzetben a sportágnak nyújt.

A vk-fináléban az addig megszerzett pontok alapján a legjobb 36 férfi és női öttusázó vehet részt. A vk-sorozatban elért eredmények beleszámítanak az olimpiai kvalifikációs rangsorba, ami azért lényeges, mert a tokiói mezőnyt erről a ranglistáról töltik majd fel.

A magyarok közül eddig Demeter Bence és Kovács Sarolta rendelkezik olimpiai kvótával.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Verstappené a Red Bull 100. pole pozíciója

Verstappené a Red Bull 100. pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!