A spanyol csapat már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést, fél óra játék után már 4–0-ra vezetett.
– Azt gondolom, ez egy könnyű mérkőzés volt, mert nagyon jól kezdünk az első fél órában. Nyomás alatt tartottuk az ellenfelet, nagy sebességgel játszottunk. Sok gólt szereztünk, és megpróbáltuk végig mi irányítani a játékot – értékelte a mérkőzést Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője.
A csoport másik mérkőzésén a Liverpool öt év után győzelemmel tért vissza a BL-be, az angolok a bolgár Ludogorecet verték 2–1-re az Anfield Roadon, a győztes gólt a hosszabbításban Gerrard büntetőből szerezte.
– Azt hiszem, nehéz ellenfél lesz a visszavágón is. Problémát fognak okozni a csapatoknak, mivel nagyon jó, technikás játékosaik vannak. A szófiai mérkőzésükön pedig legalább hatvanezer szurkolójuk fogja buzdítani őket, nem lesz könnyű ellenük játszani. A fontos a BL-sorozatban, hogy hozzuk a hazai meccseinket, csak úgy tudunk továbbjutni a csoportból. Nyernünk kellett itthon. De mi még nem vagyunk kész csapat, új játékosok érkeztek, még alkalmazkodniuk kell – mondta Brendan Rodgers, a Liverpool vezetőedzője.
A nyitófordulóban kedd este nyolc mérkőzést rendeztek. A játéknap rangadóján a Borussia Dortmund legyőzte az Arsenalt, kikapott viszont a tavalyi döntős Atletico Madrid: a spanyol csapat az Olimbiakósz otthonában szenvedett 3–2-es vereséget. A Zenit idegenben lőtt két gólt a Benficának, a Juventus és a Monaco otthon tartotta a három pontot. A Galatasaray döntetlent játszott az Anderlechttel.