2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Sport

Lélegeztetőgépre került az olimpiai bajnok

A Magyar Nemzet információi szerint Csollány Szilveszter megfertőződött a koronavírussal; az 51 éves, a versenyzéstől 2003-ban visszavonult, olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász kórházban van, az állapota súlyos, lélegeztetőgépre került.

  • Lélegeztetőgépre került az olimpiai bajnok

Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly

A Magyar Nemzet november 23-án telefonon kereste Csollány Szilvesztert, azon a héten vele szerették volna elkészíteni a szokásos szombati interjút, ekkor azt mondta, hogy örömmel áll a rendelkezésre, de egy hét türelmet kért, mert gyengélkedik. Múlt hétfőn csak sms-ben reagált a megkeresésre, azt üzente, hogy továbbra sem tud nyilatkozni, mert kórházba került. A mai megkeresésre nem válaszolt, délután pedig arról értesült a lap, hogy súlyos állapotban van kórházban. A Magyar Nemzet információ szerint először Sopronban kezelték, majd Budapestre szállították.

A lap érdeklődésére a Magyar Tornaszövetség azt válaszolta, hogy a Csollány Szilveszter állapotával kapcsolatos információkat sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánják.

Csollány Szilveszter az utóbbi időben, megbetegedése előtt edzőként dolgozott Ausztriában.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Dúró Dórának a parlament folyosóján annyit mondott, kezét csókolom, de nem egyeztetett vele - így reagált Kocsis Máté az atv.hu-nak, miután Magyar Péter azt állította, hogy Kocsis és Dúró rendszeresen egyeztet.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Verstappené a Red Bull 100. pole pozíciója

Verstappené a Red Bull 100. pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!