2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Kiemelt beruházás a diósgyőri stadionfelújítás

2015. február 10., kedd 18:15, frissítve: kedd 19:48

Nyolcmilliárd forintból félmilliárd forintot visz el annak a stadionnak a felújítása, ahol a Diósgyőr a hazai mérkőzéseit játssza új arénája elkészültéig. Az építkezés jövő nyáron kezdődhet, a beruházást egy köztulajdonban lévő cég végezheti.

„A már megígért, kormányhatározattal rögzített 4,5 milliárd helyett 8 milliárdos fejlesztés valósulhat meg” – Január végén jelentette be a nemzeti fejlesztési miniszter, hogy a tervezettnél jóval többet költ a kormány a diósgyőri stadion felújítására – a fedett lelátón 15 ezren szurkolhatnak. A munkák nyáron kezdődhetnek, miután a kormány kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította az építkezést.

„Magának a beruházásnak a megvalósítása egy, a miskolci önkormányzat és a magyar állam tulajdonában lévő projektcégnek a lebonyolításában fog megtörténni. Ez a cég már működik, itt a tervezésnek a felügyelete is az ő feladatuk volt, és az egész projektnek az előkészítése. Úgyhogy most eljött az a pillanat, amikor valóban a megvalósítás útjára léphetünk” – közölte Szabó Tamás, a DFC Kft. ügyvezetője.

Miskolc fideszes polgármestere szerint a Diósgyőr elkötelezett szurkolótáborának is köszönhető, hogy kétszer annyit kaptak a stadion építésére. A futballklub hazai mérkőzéseire átlagosan ötezren voltak kíváncsiak a 2013–2014-es szezonban, ami az NB I.-ben jó nézőszámnak számít.

„A diósgyőri szurkolótábor közösségépítő és stadionépítő is egyben, mert ha nincs ez a szurkolótábor, nincs ez az átlagnézőszám a diósgyőri meccseken, akkor nem támogatta volna a kormány ilyen volumenben a stadionfejlesztést” – nyilatkozta Kriza Ákos.

A nyolcmilliárd forintos támogatásból félmilliárdot elvisz annak a stadionnal a felújítása, ahol a Diósgyőr a hazai mérkőzéseit játssza az építkezés alatt.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!