2023. 02. 05. Vasárnap Ágota, Ingrid napja
Jelenleg a TV-ben:

A herceg - Esterházy Pál

Következik:

Híradó 12:00

VB 2022

Kamerun legyőzte Brazíliát, mégsem jutott tovább

A brazil válogatott 1-0-ra kikapott a kameruni csapattól pénteken a katari labdarúgó-világbajnokság G csoportjának harmadik fordulójában, de így is csoportgyőztesként jutott nyolcaddöntőbe, míg az afrikai gárda sikere ellenére búcsúzott.

  • Kamerun legyőzte Brazíliát, mégsem jutott tovább

A braziloknak ezzel megszakadt a 2021 nyara óta tartó veretlenségi sorozata, a csapat ebben az időszakban 17 mérkőzésen nem talált legyőzőre, legutóbbi kilenc mérkőzését pedig megnyerte. Kamerun is megszakított egy sorozatot, az afrikai együttes kilenc vb-mérkőzése óta volt nyeretlen, ezeken nyolcszor kikapott.

92. perc: Ngom Mbekeli jobb oldalról ívelt a brazil kapu elé, ahol Aboubakar érkezett jó ütemben és üresen, majd a 11-es pontról a kapu bal oldalába bólintott a dermedt Ederson mellett (1-0).

93. perc: Aboubakar gólörömében levette a mezét, amiért megkapta a második sárga kártyás figyelmeztetését, így a kiállítás sorsára jutott.

Az első félidőben a brazilok irányítottak, azonban túl nagy veszélyt nem jelentettek a kameruni kapura, amelyben Epassy magabiztos volt. Társai eközben sok mezőnymunkával és határozott belépőkkel semlegesítették az ellenfél akcióit. A brazilok több lehetőségüket szögletre vagy szabadrúgásra váltották, melyekből aztán ugyancsak nem lett semmi. A félidő slusszpoénja lehetett volna, ha az addig támadásban semmit nem mutató afrikai ellenfél ezek után vezetést szerez, de Mbeumo fejesét Ederson bravúrral mentette közvetlenül a szünet előtt.

A fordulás után öt percig Kamerun kezdeményezett, de Brazília gyorsan visszavette az irányítást, és Epassynak már védenie is kellett a dél-amerikai próbálkozásoknál. A folytatásban cserékkel próbálták frissíteni játékukat a brazilok, de a csapat teljesítményében ez nem hozott pozitív változást. A hajrában viszont többször találták meg egymást labdával üres területen, de a befejezésekig így is csak ritkán jutottak el, mert az utolsó passzokból hiányzott a határozottság és a kreativitás. Amikor meg tényleg lövésig jutottak, pontatlanok voltak. Az első félidőhöz hasonlóan a második végén is jött egy veszélyes kameruni fejes, de a második már gólt eredményezett. A braziloknak még volt egyenlítési lehetőségük, azonban ezúttal is kimaradt.

A katari labdarúgó-világbajnokság G csoportjának pénteki, 3. fordulós eredményei:

Kamerun-Brazília 1-0 (0-0)

Szerbia-Svájc 2-3 (2-2)

Brazília mellett Svájc válogatottja jutott a 16 közé a katari labdarúgó-világbajnokság G csoportjából.

A négyes utolsó, pénteki játéknapján a svájciak a szerbek felett aratott 3-2-es sikerükkel biztosították a helyüket a nyolcaddöntőben. A brazilok - kissé tartalékosan felállva - még úgy is csoportgyőztesként zártak, hogy hosszabbításban kapott góllal 1-0-ra alulmaradtak a kameruni csapattal szemben, így már nincs százszázalékos együttes a tornán.

A 16 között Brazília hétfőn a dél-koreai válogatottal találkozik, míg Svájc kedden a portugállal csap össze.

Borítókép: GettyImages

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!