2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:10

Sport

Idegenben kezd a magyar válogatott

Finnország ellen idegenben kezdi meg a Nemzetek Ligája csoportmérkőzéseit a magyar labdarúgó válogatott. Új szövetségi kapitánnyal és csapatkapitánnyal.

  • Idegenben kezd a magyar válogatott

„Szigorúbb vagyok velük” – monda Gera Zoltán, aki a finnek elleni keret többségével nemrég még együtt játszott. A 97 szeres válogatott labdarúgó arra panaszkodott, hogy a felkészülés közben kevesebbet találkozott a labdával, inkább a partvonal mellől kellett figyelnie az edzéseket. Összekötő szerepet kapott, de nem a támadósorban, hanem a játékosok és Marco Rossi szakmai stábja között.


Kezdésnek ideális ellenfél a nemzetek ligájában Finnország, a mérleg ellenük 11 győzelem, 3 döntetlen és két vereség. Utoljára pedig az európa- bajnoki selejtezőkön találkozott a két csapat, mindkétszer 1.0-ra győzött a magyar válogatott. Az egyiken Stieber Zoltán lőtt emlékezetes gólt.

„Látszik, hogy mit szeretnénk játszani” – nyilatkozta Steiber Zoltán.

A tavaly nyár óta az amerikai profi ligában légióskodó középpályás szerint az olasz kapitány komoly taktikai gyorstalpalót tartott, Stieber a görögöket tartja a legnehezebb ellenfélnek a csoportból, de az összes mérkőzésen lát esélyt a győzelemre. Szombaton délután hatkor játszik a csapat Tamperében, kedden este pedig a görögök jönnek a Groupama arénában zárt kapus meccsre.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!