2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Sport

Hosszú Katinka a párizsi olimpiáig tervez

Hosszú Katinka a 2024-es, párizsi olimpiáig szeretné folytatni karrierjét.

  • Hosszú Katinka a párizsi olimpiáig tervez

A háromszoros olimpiai bajnok úszó az Origónak adott interjúban úgy fogalmazott: egyáltalán nem érzi, hogy jövőre, Tokióban elege lesz az élsportból, így szeretne még négy évet versenyzéssel tölteni.

Imádom csinálni, lejárni edzésre, mindent. Nem azt mondom, hogy ugyanazokban a számokban fogok úszni, mint most, de ki tudja? Rio után is el akartam engedni a 400 vegyest, aztán mégsem így történt. Csak akkor hagynám abba 2024 előtt, ha gyerekem születne, viszont ez most nem aktuális - jelentette ki Hosszú Katinka a szerdán megjelent cikkben.

A 30 éves sportoló hozzátette: szerinte a kora nem lesz akadálya annak, hogy akár öt év múlva is a csúcson legyen.

Az úszók nem feltétlenül azért nem úsznak már annyi idősen, mert elhasználódott a testük, hanem mert nincs motiváció - mondta Hosszú Katinka, aki szerint sporttársai a monotonitást bírják a legnehezebben, ő azonban továbbra is imádja, amit csinál.

Párizs után is imádni fogom. Ha már nem is versenyszerűen, de mindig is úszni fogok, mert annyira szeretem - fogalmazott a hétszeres világbajnok bajai sportoló.

 

ORIGO - MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!