2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról 10:50

Sport

Harmadszorra győzné le a Ludogorecet a Ferencváros

Csütörtök este játssza második mérkőzését az Európa-liga csoportkörében a Ferencváros. Az ellenfél ezúttal az a bolgár Ludogorec lesz, mellyel idén nyáron már játszott a Bajnok Ligája selejtezőkörében a zöld-fehér együttes, mi több: a Fradi kettős győzelemmel ütötte ki a bolgár bajnokot.

  • Harmadszorra győzné le a Ludogorecet a Ferencváros

Kétszer már sikerült legyőznie ebben a szezonban a Ferencvárosnak a Ludogorecet, a két csapat ezúttal viszont már nem a Bajnokok Ligája selejtezőjében, hanem az Európa-liga főtábláján csap össze egymással csütörtökön a Groupama Arénában.

A magyar bajnokcsapat júliusban az első számú európai sorozat kvalifikációja során meglepetést okozott azzal, hogy az első fordulóban először hazai pályán 2-1-re, aztán pedig idegenben 3-2-re legyőzte a nála jóval magasabban jegyzett bolgár riválisát.

Ugyanakkor óvatosan kell kezelnie ezt az eredményt a zöld-fehéreknek, a csütörtöki összecsapás esélyese talán még ezzel együtt is a Ludogorec, amely a csoportküzdelmek nyitányán 5-1-re ütötte ki otthon a H jelű négyes favoritjának előzetesen kikiáltott CSZKA Moszkvát.

Ezzel együtt Szerhij Rebrov együttese önbizalomtól duzzadva léphet pályára, és azt már az Espanyol otthonában is megmutatta, hogy szervezett és fegyelmezett játékkal a nemzetközi porondon is eredményes tud lenni. A Ferencváros úgy ért el 1-1-es döntetlent Barcelonában, hogy főleg az első félidőben kontrollálta a játékot, és riválisa fölé kerekedett, de végül be kellett érnie az egy ponttal.

Az FTC vasárnap a Kisvárda legyőzésével hangolt az összecsapásra, a fővárosiaknak ez volt sorozatban a 40. bajnokijuk, amelyet veretlenül vívtak meg a Groupama Arénában, szériájuk 2017. április 15-e óta tart (akkor a Vasas nyert 2-1-re a 2014-ben átadott létesítményben), az azóta eltelt időszakban 32 győzelem és 7 döntetlen a mérlegük.

A Ferencváros legutóbb az UEFA Kupa 2004/05-ös kiírásában a Hearts ellen ünnepelhetett főtáblán nemzetközi győzelmet (0-1), hazai pályán azonban még nem győzött.

A 18.55 órakor kezdődő találkozó a lengyel Bartosz Frankowski sípjelére kezdődik.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!