2022. 07. 02. Szombat Ottó napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Vetítő 02:00

Sport

Hanga Ádám történelmet írna Belgrádban

Sporttörténelmi tettre készül Hanga Ádám, a Real Madrid magyar válogatott kosárlabdázója, aki csütörtöktől Belgrádban az Euroliga négyes döntőjében lesz érdekelt csapatával.

A 33 éves játékos a közmédiának elmondta, tisztában van azzal, hogy az eseményre "csillagászati a jegyek ára", de bízik benne, hogy lesznek a szurkolók között honfitársai is, akik előtt szeretne az első magyar kosaras lenni, aki diadalmaskodik a sorozatban.

Hangáék a csütörtöki elődöntőben korábbi csapatával, a Barcelonával találkoznak. A magyar játékos megjegyezte, tavalyi távozása óta már hatszor játszottak a katalánokkal, így számára már nincs semmi különös ezekben a mérkőzésekben. Hozzátette, a másik párharccal, hogy onnan az Olympiakosszal vagy az Efes Isztambullal kerülhetnek-e szembe, nem foglalkoznak, hiszen először a Barcelona elleni összecsapásra kell összpontosítaniuk.

A mostani szezonjával kapcsolatban megjegyezte, hosszú ideig küszködött sérüléssel, viszont amikor százszázalékos állapotban volt, akkor véleménye szerint jó teljesítményt tudott nyújtani.

Hangáék számára rendkívül sűrű lesz a következő időszak, hiszen az Euroliga final fourját követően jövő héten már a spanyol bajnoki rájátszásban lesznek érdekeltek.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

CPAC Hungary - élőben a HírTV műsorán

Európában először Budapesten, május 19-20-án rendezik meg a Conservative Political Action Conference-t (CPAC, konzervatív politikai akciókonferencia). Az előadásokat a HírTV, a Facebook-oldalunk és a Youtube-csatornánk élőben közvetíti.

Zsuzsi asztala - ajánló

A vidék az új nagyváros! Zsuzsi asztala - szombaton 13 órától a HírTV műsorán. Várja Önöket a képernyő elé György-Horváth Zsuzsa.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!