2025. 11. 14. Péntek Aliz napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Híradó 19:00

Sport

Kezdődik az Eurokupa, Törökország a magyar válogatott első ellenfele

A törökök ellen, hazai pályán kezdi meg csütörtökön szereplését a megújult Eurokupában az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott.

  • Kezdődik az Eurokupa, Törökország a magyar válogatott első ellenfele

A papírforma alapján könnyed bemelegítésnek is tekinthető a nagykanizsai találkozó, a magyar nemzeti csapat mérlege ugyanis százszázalékos az eddigi három egymás elleni találkozón. Legutóbb a tavalyi kontinensviadal debreceni csoportmérkőzésén 30-24-re múlta felül a törököket Golovin Vlagyimir együttese.

A világbajnoki felkészülést is szolgáló sorozat második körében, három nappal később Prágában lép pályára a magyar válogatott az egy éve az Eb-n 15. csehek ellen, akik a törököknél nagyobb játékerőt képviselnek.

Idén ez a két Eurokupa-találkozó vár a nemzeti együttesre a novemberben és decemberben Németországban és Hollandiában sorra kerülő világbajnokság előtt.

A csoport negyedik tagjával, az Eb-ezüstérmes, olimpiai és világbajnoki harmadik helyezett dánokkal márciusban találkozik a magyar válogatott.

Az Eurokupában a tavalyi kontinensviadal három érmese, illetve a következő Európa-bajnokság öt társrendezője szerepel két négyes csoportban. Ezek a válogatottak nem vesznek részt a jövő évi Eb selejtezősorozatában. A másik kvartettben Norvégia, Lengyelország, Románia és Szlovákia szerepel.

A csoportok első két helyezettje jut a sorozat történetében először sorra kerülő, jövő szeptemberi négyes döntőbe.

A női válogatott kerete:

kapusok:

Bukovszky Anna (Esztergom), Janurik Kinga (Ferencváros), Szemerey Zsófi (Győr)

jobbszélsők:

Grosch Vivien (Debrecen), Kovács Anett (Esztergom)

jobbátlövők:

Albek Anna (Metz HB, francia), Klujber Katrin (Ferencváros), Papp Nikoletta (CS Minaur Baia Mare, román)

irányítók:

Vámos Petra (Metz HB), Simon Petra (Ferencváros)

beállók:

Tóvizi Petra (Debrecen), Bordás Réka (Ferencváros), Szmolek Apollónia (Esztergom)

balátlövők:

Kuczora Csenge (Thüringer HC, német), Faragó Lea (Esztergom), Varga Emília (Esztergom)

balszélsők:

Márton Gréta (Ferencváros), Hársfalvi Júlia (Ferencváros)

A magyar válogatott Eurokupa-programja:

október 16., csütörtök:

Magyarország-Törökország, Nagykanizsa 19.00

október 19., vasárnap:

Csehország-Magyarország, Prága 19:00

március 4. vagy 5.:

Magyarország-Dánia

március 7. vagy 8.:

Dánia–Magyarország

április 8. vagy 9.:

Törökország–Magyarország

április 11. vagy 12.:

Magyarország–Csehország

Fotó: Klujber Katrin (MTI)

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!