2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Sport

Elhunyt Tóth Bendegúz válogatott birkózó

Huszonkét éves korában elhunyt Tóth Bendegúz, az ESMTK válogatott birkózója.

  • Elhunyt Tóth Bendegúz válogatott birkózó

A magyar szövetség csütörtökön közölte: a sportoló szabadtéri edzés közben lett rosszul. Társai a helyszínen elkezdték szakszerűen újraéleszteni, amit folytattak a kiérkező mentőegységek is. Tóth Bendegúzt a Honvédkórházba szállították, ahol azonban hiába küzdöttek mintegy másfél órán át az életéért.

Hozzátették: a halál okát az orvosszakértői vizsgálat után lehet megtudni.

Tóth Bendegúz a magyar szabadfogású birkózás nagy ígéreteként 2014-ben kadet Európa-bajnoki ezüstérmet, 2017-ben U23-as Eb-ezüstöt, 2018-ban mindkét fogásnemben egyetemi világbajnoki ezüstöt szerzett. Bekerült a felnőtt válogatottba is, részt vett a tavalyi vb-n és az idei Eb-n.

Tóth Bendegúzt a Magyar Birkózó Szövetség saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!