2023. 12. 07. Csütörtök Ambrus napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Sport

Elhalasztják az olimpiát

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bejelentette, hogy a tokiói olimpiát a jövő évre halasztják és legkésőbb 2021 nyarán kell megrendezni.

  • Elhalasztják az olimpiát

 

A japán kormányfő kedden telefonon egyeztetett a NOB első számú vezetőjével és utána arról tájékoztatta a sajtót, hogy azonos állásponton voltak a nagyjából egyéves halasztás szükségességét illetően.

Az olimpiát idén július 24. és augusztus 9. között rendezték volna meg, de a koronavírus terjedése, a járvány világméretűvé válása miatt az eredeti időpontban nem kerülhet rá sor.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Számlagyártás mellett cégeltüntetéssel is foglalkozott a letartóztatásban lévő ügyvéd

Számlagyártás mellett cégeltüntetéssel is foglalkozott a letartóztatásban lévő ügyvéd

A nyilvános adatok szerint cégeltüntetésben is jártas Vig Mór. A praxistól eltiltott jogászt a napokban tartóztatta le a bíróság, mert a gyanú szerint több száz milliós számlagyárat üzemeltetett, de a férfi korábban egy nagy csalássorozatban is részt vett. Érdekes ellentmondás, hogy Vig Mór testvére, Vig Dávid eközben jó ideje harcos jogvédőként vezeti a Soros-hálózathoz sorolható Amnesty International Magyarországot.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Befogta a kritikusok száját Szoboszlai

Befogta a kritikusok száját Szoboszlai

Szalutált a szurkolók előtt a hosszabbításban szerzett gólja után Szoboszlai Dominik, aki eldöntötte a Sheffield United–Liverpool meccset szerda este a Premier League 15. fordulójában.
Kiosztotta Klopp az angol riportert + videó

Kiosztotta Klopp az angol riportert + videó

Szerda este Szoboszlai Dominik megszerezte második gólját a Premier League-ben. A magyar középpályás biztosította be az idegenbeli győzelmet a Sheffield United ellen, a Vörösök versenyben vannak a bajnoki címért.
Ki miatt szerepel gyengén a Fradi?

Ki miatt szerepel gyengén a Fradi?

Több mint egy hónapja nyeretlen a magyar labdarúgó-bajnokságban (NB I) a Ferencváros. Az új edző, Dejan Sztankovics először került hullámvölgybe, a szurkolókat pedig alaposan megosztja a szerb tréner.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!