A lap felidézte, Nyilasi Tibor hetvenszeres válogatott egykori futballista január 18-án ünnepelte a hetvenedik születésnapját, bár nagy ünneplés nem zajlott, mert már akkor sem volt jól, állandó fáradtságra és légszomjra panaszkodott. A Blikk megtudta, hogy az egymást követő orvosi vizsgálatok után múlt hét pénteken szívműtétet hajtottak végre rajta a Városmajor úti klinikán. Merkely Béla professzor végezte a bypass beavatkozást, ezt követően három nappal Nyilasi Tibor alighanem a saját felelősségére hazament, ám otthon aztán újra rosszul lett, és kedden gyermekei vitték őt vissza a Városmajor úti klinikára. A lap úgy tudja, a napokban életmentő műtétet hajtottak rajta végre.
A lap megszólaltatta két egykori csapattársát, Szokolai Lászlót és Mucha Józsefet, akik elmondták, napi kapcsolatban állnak Nyilasi Tiborral, de be nem mehetnek hozzá, és reménykednek, hogy a bajnoki hajrában már közösen nézhetik a Fradi meccsét, remények szerint újabb bajnoki címét.
Fotó: Budapest, 2024. május 3. Nyilasi Tibor egykori válogatott labdarúgó beszédet mond a Ferencvárosi Torna Club alapításának 125. évfordulója alkalmából a „Fradi volt, Fradi lesz, míg a Földön ember lesz” mottó jegyében a Groupama Arénánál tartott ünnepségen 2024. május 3-án. MTI/Kovács Tamás