2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Sport

Egy sem maradt állva a háromból

Mind a három magyar csapat kiesett az Európa-ligából. A Debrecennek nem kell szégyenkeznie, hiszen erősebb együttes ejtette ki, a Bp. Honvéd botrányos mérkőzésen állt helyt, de a tizenegyesek kifogtak rajta, a Mol Fehérvár vaduzi kétgólos vereségére viszont nincs mentség.

  • Egy sem maradt állva a háromból

A Craiova–Bp. Honvéd párharc második meccsnapján az első összecsapás a román város főterén zajlott: a helyi Universitatea – ez a klub a harmadosztályban szerepel – ultrái megtámadták a magyar csapat szurkolóit.

A fanatikusokat állítólag a magyarok „ria, ria, Hungária!” skandálásai dühítették fel, a csendőrség előállított néhány román rendbontó szurkolót, egy magyar könnyebb sérülést szenvedett. Senki sem sejtette, hogy ez a kisebb botrány a mérkőzéssel kapcsolatban…

Az első találkozó 0-0-s végeredménye a Craiova esélyeit növelte, és a hazai együttes ennek megfelelően próbálta is irányítani a játékot, ám ez csak mezőnyfölényben nyilvánult meg. A kispesti együttes higgadtan védekezett, gond nélkül, csírájukban fojtotta el a vérszegény hazai támadásokat, ugyanakkor a labda birtokában semmivel sem tudott előrukkolni, a Craiova kapusa csak a nézők létszámát gyarapította.

 Vladiszlav Kulacs (jobbra) sem tudott segíteni a kispestieken

Fotó: MTI/EPA/Bogdan Danescu

A 35. percben a Honvéd kapusa, Robi Lefkovics egy öklözés után rosszul ért talajt, mentő vitte le a pályáról, a helyére a csapat harmadik számú kapusa,a 20 éves Berla Attila állt be. Nem hozott helyzetet a mérkőzés, jöhetett a hosszabbítás.

Annak az utolsó percéig nem történt semmi izgalmas, akkor azonban a magyar kapu előtt összeverekedtek a játékosok, Arnold Hunter játékvezető mellett pedig gránát robbant, őt sokáig ápolni kellett. Az északír bíró végül talpra állt, ám az UEFA ellenőrével együtt képtelenek voltak eldönteni, mi történjen. Utóbbi telefonálgatott, majd videón visszanézték a jelenetet.

Végül 33 perc tanakodás után a negyedik játékvezető ugrott be Hunter helyére a hátralévő harminc másodpercre és a tizenegyesrúgásokra. Kamber és Batik elhibázták az első két honvédos próbálkozást, majd Banó-Szabó is kihagyta, és ezzel a Craiova 3-1-re nyerve a párbajt jutott tovább.

Az olasz bajnokság hetedik helyezettje, a Torino 15 350 nézőt vonzott Debrecenben, ami különösen úgy szép szám, hogy a DVSC idegenben 3-0-ra kikapott az első mérkőzésen, azaz szinte reménytelenül várta a visszavágót. Ez a reménytelenség a 25. percben vált teljessé, a vendégek egy szépen végigvitt támadás végén Zaza révén vezetést szereztek – a csatár ráadásul eddig már két helyzetet is elpuskázott.

Hét perccel később már a legelvakultabb debreceniek is megszabadulhattak az izgalomtól, ekkor egy ugyancsak sakk-mattig kijátszott akciót Izzo zárt le góllal. Lett azért ok az örömre is, az 52. percben Haruna Varga fejelt közelről a torinói kapuba, és ezzel megszületett a Loki becsületgólja. Negyedórával később Zaza sarokkal adott gólpasszt Belottinak, a 92. percben még Millico is betalált – ezúttal 4-1-re nyert az olasz csapat és simán jutott tovább a papírformának megfelelően.

A Mol Fehérvár sovány 1-0-s előnnyel utazott Vaduzba, és a liechtensteini együttes képviselői azt hajtogatták, a magyar csapatnak van veszítenivalója, nekik nincs, és ebből akár meglepetés is kisülhet.

A játékosai ennek megfelelő lelkesedéssel vetették bele magukat a meccsbe, a fehérváriak pedig hiába játszottak mezőnyfölényben, helyzetig nem jutottak el, igaz, az ellenfél sem. Így ment ez a 60. percig, amikor Nego a tizenhatoson belül szabálytalankodott, Milan Gajoc belőtte a tizenegyest – ezzel vezetett, és hosszabbításra állt a Vaduz… Sőt, a svájci másodosztályban szereplő házigazda el is jutott odáig, köszönhetően a fehérváriak pocsék teljesítményének, mi több, a 100. percben már 2-0-ra vezetett! Antoniazzi megkapta a második sárga lapját, ám az utolsó 16 perc emberelőnye sem volt elég a magyar együttesnek a gólszerzéshez, így szégyenszemre a tavalyi csoportkörös szereplés után most kiesett!

Európa Liga, selejtezők, 2. kör, visszavágók: Craiova–Bp. Honvéd 0-0 (összesítésben 0-0, tizenegyesekkel 3-1), Debrecen–Torino 1-4 (1-7), Vaduz–Mol Fehérvár 2-0 (2-1)

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!