2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

„Édes fiam, ha pofon kell, csak szólj”

Kaszás Gábor

2017. március 29., szerda 18:48, frissítve: szerda 19:40

Felavatták Papp László szobrát a XII. kerületi Gesztenyés kertben. Korábban Angyalföldön is szobrot állítottak tiszteletére. Az ő nevét viseli Magyarország legnagyobb fedett csarnoka. A fia szerint még egy olyan ökölvívó, mint édesapja, nem fog születni. Erdei Zsolt pedig tiszta szívű, önzetlen emberként emlékezett meg a háromszoros olimpiai bajnokról.

Az eseményen számos korábbi olimpiai és világbajnok sportoló is tiszteletét tette. Papp László fia azt mondta: mindig jó érzéssel tölti el, ha ápolják édesapja emlékét.

„Természetesen nagyon jó érzés, hogy mások is úgy érzik, hogy őrizniük kell édesapám emlékét, nemcsak én. Ebben élen jár a XII. és a XIII. kerületi önkormányzat, ugye, ez most már a második szobor. Édesapám ide kötődik a legjobban, hogy így mondjam. 42 évig lakott a kerületben, ahogy elhangzott a MOM-ban, vagy ahogy akkor mondták, inasban volt műszerésztanuló és feljárt a Sváb-hegyre fát vágni, futni, edzeni, akkor is, amikor még nem itt laktunk” – mesélte ifjabb Papp László. Hozzátette: édesapja nem sokat volt otthon, ám az a kis idő, amit együtt töltöttek, tartalmasan telt.

Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó szobra Budapesten, a Gesztenyés kertben. A szobor Fekete Géza alkotása.
Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó szobra Budapesten, a Gesztenyés kertben. A szobor Fekete Géza alkotása
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Papp László, vagy ahogy mindenki ismerte, Papp Laci egy egyenes, tiszta lelkű ember volt – ezt már Erdei Zsolt korábbi profi ökölvívó világbajnok mondta, aki személyes élményét is elmesélte a háromszoros olimpiai bajnokkal kapcsolatban:

Papp László először focizni kezdett, majd a MOM-ban, ahol műszerésztanuló volt, megalakult az ökölvívó-szakosztály, amely hamar magába szippantotta a fiatal sportolót, és végül ott is ragadt. Az edzőknek hamar feltűnt, hogy kiváló reflexszel és ütemérzékkel áldotta meg a sors. Édesanyja nem örült neki, hogy a fia bokszol, azt mondta neki: „Édes fiam, ha pofon kell, csak szólj, adok én neked minden este lefekvés előtt!” – áll a kiváló sportoló életrajzában.

Az áttörés nem sokkal később be is következett. Papp László első meccsét úgy vívta, hogy Bicsák Gyula, a csepeli kiváló ökölvívó ellenfele nem ment el a mérkőzésre, Papp Lacit pedig megkérdezték, nincs-e kedve beugrani. Papp igent mondott, és meglepetésre alaposan elverte ellenfelét.

Négy nappal később már válogatott színekben bokszolt a sportcsarnokban az osztrákok elleni csapatversenyen, ahol nagyon elverte Nesladeket, a tömeg pedig óriási üdvrivalgással ünnepelte az akkor 19 éves fiút.

Fotó: International Herald Tribune / Europress/AFP

Papp László pályafutásában az első fontos állomás az 1948-as londoni olimpia volt, amelyet meg is nyert a hazaiak favoritja, John Wright ellen. Egy évre rá az első Európa-bajnoki címet is megszerezte.

1951-ben újabb Európa-bajnoki címet szerzett, majd egy évre rá Helsinkiben megvédte olimpiai bajnoki címét, majd ’56-ban Melbourne-ben jöhetett a triplázás. Nem véletlen, hogy fia azt mondta arra a kérdésre, hogy a magyar ökölvívásnak mikor lehet egy Papp Lászlóhoz hasonló alakja, azt mondta: soha nem lesz még egy ilyen.

Papp László Londonban megkezdi olimpiai rekordja felállítását: 1948 után még kétszer nyer olimpiai bajnoki címet
Papp László Londonban megkezdi olimpiai rekordja felállítását: 1948 után még kétszer nyer olimpiai bajnoki címet
Fotó: Europress/Getty

Erdei Zsolt felhívta a figyelmet Papp László fordított alapállására (egy jobb kezes bokszoló úgy áll be, hogy a bal keze van elöl, míg a jobb hátul, Papp László ennek ellenére jobb kezes létére éppen a jobbost tette előre). Ifjabb Papp László azt mondta, édesapja nem az ellenfél megtévesztésének vagy nagyon titoknak szánta ezt, egyszerűen egyik korai edzője javasolta neki, hogy próbálja ki a fordított alapállást.

Papp László 1957-ben, 31 évesen kezdte el profi karrierjét. Ötödik profi meccsén aratta első jelentősebb győzelmét az akkori francia középsúlyú bajnok, Francois Anewy ellen, akit a harmadik menetben kiütött. Míg egyik legjelentősebb győzelmét 1962-ben aratta az amerikai Ralph „Tiger” Jones ellen, akit 10 menetben pontozással múlt felül.

Szintén ebben az évben megszerezte a középsúlyú Európa-bajnoki címet a dán Chris Christensen ellen. Eb-címét összesen hatszor védte meg, majd következhetett volna a következő lépés, egy világbajnoki címmérkőzés, ám 1964-ben az akkori sportvezetés visszavonta az engedélyét, és nem tudott kiállni. Profi mérlegét így veretlenül, 27 győzelemmel és 2 döntetlennel zárta.

1965 után a Honvédban edzősködött, majd később ő lett az ökölvívó-válogatott szövetségi kapitánya – a keze alatt lett például olimpiai bajnok Gedó György 1972-ben.

Papp Lászlót mindenki szerette, egyedülálló módon állt az emberekhez, mindenkinek előre köszönt, meséi mérkőzéseiről pedig élményszámba mentek. 1963-as Randy Sandy elleni mérkőzéséről így emlékezett meg.

„Az ellenfél az amerikai köcsögfejű Randy Sandy volt, de én csak Randa Sandának hívtam. Rafinált vagabund. Tíz menetet bokszoltam vele. 190 centi magas volt, és akkora gatyában jelent meg a ringben, hogy nekünk függönynek elég lett volna. Egyszerre ütöttünk. Ő jobbkezest, én jobbal keresztülvágtam. Én voltam a gyorsabb. Négykézlábra ereszkedett. Elég siker volt az ipse. Ügyesen távol tartott magától. Amikor közel kerültem hozzá, megfogta mindkét kezemet. Milyen rumlija lett volna, ha van még egy kezem. Úgy termeltem, mintha darabbérben dolgoznék. Nyomtam, mint süket a csengőt. Amikor vége volt a tíz menetnek, be volt gerjedve a pali. De rendes volt, elkísért a sarokba, és rávert egyet a déli pólusomra. Fantasztikus diója volt, de hát ez nem szépségverseny.”

Számos kitüntetést vehetett át élete során. A többi között a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével is kitüntették. A Magyar Ökölvívó Szövetség örökös tiszteletbeli elnöke, 2001-ben pedig a Nemzetközi Ökölvívó Hírességek Csarnoka és Múzeum tagjává választották.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!