2025. 04. 30. Szerda Katalin, Kitti napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Radar 09:30

Sport

Döntöttek a liverpooli szurkolók Szoboszlairól

A Liverpool FC hivatalos honlapján tartott szurkolói szavazáson Szoboszlai Dominikot választották február hónap legjobbjának az angol labdarúgó-bajnokságot vezető klubnál.

  • Döntöttek a liverpooli szurkolók Szoboszlairól

Az oldalon "fáradhatatlan középpályásként" jellemzett magyar játékos ebben a szezonban először nyerte el az elismerést.

Az év második hónapjában a magyar válogatott csapatkapitánya hétszer lépett pályára a Vörösöknél és három gólt szerzett. A voksoláson egyiptomi csapatársa, Mohamed Szalah végzett a második helyen.

"Ragyogó hónap volt a csapat számára és számomra is. Elkaptam a ritmust, amit szerettem volna és remélem, hogy ezt sikerül folytatni

- idézte a klub honlapja Szoboszlait. - Fontos hónap volt. Tudtuk, hogy sok mérkőzés vár ránk, és a lehető legtöbbet kell kihoznunk belőle. Ez volt a terv, amit teljesítettünk is, és megyünk előre."

Arra a kérdésre, hogy mi volt a csúcspont számára februárban, a 24 éves játékos a címvédő Manchester City elleni idegenbeli mérkőzést jelölte meg, amelyen góllal és gólpasszal vette ki a részét a 2-0-s sikerből.

Ebben az idényben Szalahot négyszer (augusztus, október, november, december), Ryan Gravenberchet (szeptember) és Cody Gakpót (január) pedig egyszer-egyszer választották meg a drukkerek a hónap legjobbjának, hozzájuk csatlakozott most Szoboszlai Dominik.

Fotó: Getty Images

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Három ország erős emberei mérik össze erejüket Tiszafüreden

Három ország erős emberei mérik össze erejüket Tiszafüreden

Közel 9 tonnát mozgatnak meg Magyarország, Románia és Szlovákia legerősebb emberei a Nemzetközi Erős Emberek Versenyen Tiszafüreden május 3-án, sőt még egy világrekord-kísérletnek is tanúi lehetnek a nézők. A látványos verseny szervezője Fekete László, a sportág legendás alakja.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!