2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:00

Sport

Bottas nyerte az Ausztrál Nagydíjat

Ausztráliában elkezdődött a Forma-1 2019-es idénye. Az első idei nagydíjat Valtteri Bottas nyerte, aki a most bevezetett új szabálynak köszönhetően ráadásul plusz pontot is kapott a leggyorsabb körért. A finn versenyző mögött csapattársa, a címvédő Lewis Hamilton zárt, míg a harmadik a Red Bullal versenyző, Max Verstappen lett.

  • Bottas nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A pole-ból induló Hamilton nem kapta el tökéletesen a rajtot, csapattársa Bottas el tudott menni mellette és az élre állt. Vettel maradt a harmadik, miközben a hazai közönség előtt versenyző Riccardo első szárnya leszakadt, így az ausztrál elsőként ment ki a boxutcába.

A futam első kiesője a McLarenes Sainz volt, akinek autója elfüstölt. Az élmezőnyből Hamilton és Vettel jött először kereket cserélni a 15. körben, mint utólag kiderült túl korán, ugyanis az élen álló Bottas nyolc körrel később jött friss abroncsokért. A 31. körben Verstappen előzte meg Vettelt, és felzárkózott a harmadik helyre a két Mercedes mögé. Érdemi változás már nem történt a kockás zászlóig, Bottas könnyedén nyert csapattársa, Hamilton előtt, míg a dobogó legalsó fokára a Red Bullos Verstappen állhatott fel.

Az új szabálynak köszönhetően az utolsó három körben Bottas és Verstappen csatázott a leggyorsabb körért járó plusz egy pontért, amely végül a finné lett, aki ezzel tökéletes hétvégét zárt és 26 ponttal kezdte az új idényt.

Az idény három újonca közül a brit Lando Norris (McLaren) a 12., a thaiföldi Alexander Albon (Toro Rosso) a 14., és a szintén brit George Russell (Williams) a 16. helyen végzett.

Utóbbi márkatársa, a 2011 februárjában elszenvedett súlyos ralibalesete után visszatérő lengyel Robert Kubica az utolsó, 17. helyen zárt, három kör hátránnyal.

A világbajnokság két hét múlva Bahreinben folytatódik.

Végeredmény, Ausztrál Nagydíj, Melbourne (58 kör, 307,574 km, a pontszerzők):
1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:25:27.325 óra
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 20.886 másodperc hátrány
3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 22.520 mp h.
4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 57.109 mp h.
5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 58.230 mp h.
6. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:27.156 perc h.
7. Nico Hülkenberg (német, Renault Sport) 1 kör hátrány
8. Kimi Räikkonen (finn, Alfa Romeo) 1 k h.
9. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 1 k h.
10. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1 k h.

Pole pozíció: Hamilton
Leggyorsabb kör: Bottas (57. kör, 1:25:580 p)

A vb-pontversenyek állása 1 futam után (még 20 van hátra):

Pilóták:
1. Bottas 26 pont
2. Hamilton 18
3. Verstappen 15
4. Vettel 12
5. Leclerc 10
6. Magnussen 8
7. Hülkenberg 6
8. Räikkonen 4
9. Stroll 2
10. Kvjat 1

Csapatok:
1. Mercedes 44
2. Ferrari 22
3. Red Bull 15
4. Haas 8
5. Renault Sport 6
6. Toro Rosso 1

(Kezdőkép: twitter.com/Reuters)

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Olimpiai kvótát szerzett a magyar válogatott

Olimpiai kvótát szerzett a magyar válogatott

A magyar női kézilabda-válogatott kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárómeccsén 37-28-ra legyőzte Japánt, így hibátlan teljesítménnyel a tabella élén végzett.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!