2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Sport

Botrányos meccsen búcsúzott a Honvéd

A Budapest Honvéd gól nélküli döntetlent követően tizenegyesekkel búcsúzott a csütörtöki visszavágón a román Universitatea Craiovával szemben a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének második fordulójában.

  • Botrányos meccsen búcsúzott a Honvéd

Az első félidőben a hazaiak ugyan mezőnyfölényben futballoztak, de komolyabb helyzetet nem tudtak kidolgozni. A Honvéd jól megszervezte a védekezését, ugyanakkor elveszítette kapusát, Lefkovits Robi súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett, helyére a kispesti akadémiáról érkező 20 éves Berla Attila állt be, aki első alkalommal szerepelt a felnőtt csapatban.

A folytatásban a fiatal magyar kapus játszotta a főszerepet, több nagy védéssel járult hozzá, hogy a kapura teljesen veszélytelen kispestiek eljutottak a hosszabbításig, majd a tizenegyes-párbajig.

A hosszabbítás botrányos jelenetekkel zárult, miközben a játékosok egymással kakaskodtak, a játékvezető közvetlen közelében robbant fel egy pályára bedobott hanggránát. Emiatt több mint fél órát állt a játék, majd jöhettek a tizenegyesek, a negyedik játékvezető felügyelete mellett.

A kispestiektől hárman is hibáztak, a románok közül senki, így a Honvéd búcsúzott.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!