2025. 02. 14. Péntek Bálint, Valentin napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Híradó 06:00

Sport

Bognár György távozott az MTK-tól

A labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetősége közös megegyezéssel szerződést bontott Bognár György szakmai igazgatóval, és Horváth Dávidot nevezte ki a csapat vezetőedzőjének.

  • Bognár György távozott az MTK-tól

A budapesti klub honlapjának vasárnapi közleménye kiemeli, hogy a legutóbbi hat forduló eredménye alapján az MTK az NB II 20., vagyis utolsó helyén állna, a megszerezhető 18 pontból mindössze kettőt gyűjtött be. Emiatt az MTK 13 fordulót követően nyolcpontos hátrányban van az első helytől és hatra a még feljutást érő második helytől.

"A szezonkezdet előtt világosság tettük, hogy az MTK-nak az első osztályban van a helye, az azonnali visszajutás a minimumcél, ebben nem kötünk kompromisszumot. A jelenlegi szakmai stábbal sajnos a bajnokság egyharmadát követően már nem látjuk biztosítottnak a célunk elérését, ezért a váltás mellett döntöttünk" - indokolta Selei András klubigazgató a változtatást.

Az újonnan kinevezett vezetőedző, Horváth Dávid a jelenlegi szezonban az MTK Budapest második csapatát irányította, valamint az ifjúsági Bajnokok Ligájában ő vezette az MTK U19-es csapatát, melynek vezetőedzőjeként egymás után kétszer nyerte meg a hazai bajnokságot. Horváth az előző szezon utolsó négy NB I-es mérkőzésén irányította az MTK-t, ezeken 10 pontot szerezett a csapat, az utolsó pillanatig életben tartva a bennmaradási reményeket.

Az MTK Budapest vasárnap Soroksáron játszik NB II-es bajnokit.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!